Egy gúnyos mosoly ült arcomra. Ő volt a sokadik ember,
akit eltaszítottam magamtól. Legalább ez az egy dolog, amiben kiemelkedő a
tehetségem.
A színes luftballonokra pillantottam. Elvarázsolt az a
sok szín és pompa, amit árasztott magából a csokornyi lufi. A sárga lufin egy
dőlt betűs, apró feliratot fedeztem fel, és hajtott a kíváncsiság, hogy
megtudjam, mi az. A polc felé nyújtózkodtam, hogy magamhoz húzhassam, és
megvizsgáljam a feliratot. Csak nyújtózkodtam, és kapaszkodtam, de egy ügyetlen
mozdulatomnak köszönhetően kicsúsztak a kezemből a madzagok, és a
szivárványpompás ballonok kiszálltak a kitárt ablakon.
- Hogy lehetek
ennyire ügyetlen? –ezek szerint jó úton vagyok afelé, hogy meggyógyuljak, és
kiengedjenek ezek közül a szorongató falak közül.
Ahogy tovább szálltak a luftballonok, azon
gondolkodtam, milyen jó is lenne olyan szabadon szárnyalni, mint azok. Bárcsak
velük együtt szálltam volna ki innen. Igazán vágyok már haza.
Hirtelen valaki kopogott az ajtón. – Bejöhetsz – Mi
más választásom lehetne?
-
Azt hiszem valamit elhagytál – lépett be a kórterembe
Justin ismét. Másik kezét előhúzta háta mögül, és azt a sárga lufit tartotta
benne – hova rakhatom?
-
Szeretném előbb elolvasni, mi az, a kis felirat rajta.
Megnézhetném? – néztem rá félve, hátha haragszik az előbbi kirohanásomra.
-
Vigyázz, el ne szálljon megint – nyújtotta át kezembe
mosolyogva.
,, Óvakodj az orvosi könyvektől, belehalhatsz egy
nyomdahibába! Jobbulást!”
-
Köszönöm, de… - próbáltam megköszönni, de félbe
szakított.
-
De tényleg igazad volt. Talán még sem vagy annyira
beteg. Mert balesetek mindenkit érhetnek, de Isten segít, csak imádkozz érte.
-
Igyekszem – elmosolyodtam zavaromban.
-
Elmondod, hogy miért vagy itt? – törte meg a csendet
Justin, ami kezdett kínossá válni – Talán segíthetek.
-
Attól erősen félek, hogy bárki is segíthetne.
Veszekedtünk a bátyámmal, és lelökött a galériáról. Szó, mi szó, nem vagyunk
valami jó testvérek. De a bajban ott vagyunk egymásnak.
-
Tudod, nekem is van két féltestvérem, Jaxon
és Jazzy. Néha tényleg nehéz velük, mert még kicsik, de szeretem a gyerekeket.
Egy-egy fárasztó koncert után alig város, hogy újra velem legyenek –
elgondolkozott egy darabig, és miközben a két kis lurkóról beszélt, egyre
jobban csillogtak a szemei – Nézd, ezt a képet mindig magamnál tartom. Hárman
vagyunk rajta, a három testvér – kivett egy képet a kabátja zsebéből és a
kezembe adta. Két kis lurkó mosolygott a kép két oldalán – Nagyon szeretem őket…
Nem engedtem volna eddig fajulni a dolgokat. Ez
szörnyű!
-
Csak féltestvérem. És nem tudtuk elfogadni
egymást.
Hosszabb ideig elbeszélgettünk.
Mind a ketten végighallgattuk egymás történetét. Szinte olyan volt, mint egy
nagy boldog családban. Ahol mindenki figyel egymásra, tudja, mi a jó a
másiknak. Bárcsak a bátyám is ilyen lenne.
Este hat óra körül járt az idő,
kezdett sötétedni kinn az utcán.
-
Ha nem baj, most mennem kell. A többi beteg
gyerekkel is foglalkoznom kell – állt fel Justin az ágy mellőli székről.
Megcsikordult a kilincs, majd az
orvos hirtelen becsapta maga mögött az ajtót. Idegesen keresgélt valamit a
temérdek papírhalma mögött. Megköszörülte a torkát és felkiáltott:
-
Leena Brown! – kezében tartott egy papírt,
és szónokolni kezdett.
Ezennel vége a családi
hangulatnak…
nagyon jóó .. :) kövit ... :) ♥
VálaszTörlésNa sikerult kovit
VálaszTörlésnagyon jó lett... kövit :)
VálaszTörlés