-
Leena Brown! – ismételte meg még egyszer az
ötvenes éveibe járó, sármos, őszülő orvos – a CT-k azt mutatják ki, hogy az
esés következtében hatalmas ütést kapott a tüdejére. Azonban… - megköszörülte a
torkát, és abbahagyta.
-
Azonban? – Támadtam rá feldúltan – Nagy a
baj?- kérdeztem tőle egész halkan, elcsukló hangon. Túl nagy volt a nyomás
rajta, ahhoz, hogy nyugodt tudjak maradni..
Ráemeltem a tekintetemet,
válaszra várva. Hosszasan az szemeimbe nézett, arca elfehéredett. Ez volt az a
pont, amikor láttam a szemein, az arca mozgásáról, a tekintetéről, hogy baj
van.
-
Azonban… nyugodjon meg, meg lehet Önt
gyógyítani. Az ütés következtében egy nagyjából öt centiméteres horpadást
kapott – tekintetem megmerevült, nem tudtam szóhoz jutni. Most mi lesz? Túl
tudnám-e ezt élni? – Jól van? – rázott fel az orvos.
-
Én? Persze, persze! És, mit kellene tennem,
hogy meggyógyuljak?
-
Van Észak-Amerikában egy orvosi
kutatóintézet, ahol meg tudnák a tüdejében okozott kárt gyógyítani. Ott olyan
speciális gyógymódot alakítottak ki, amely… - csak mondta, mondta, és mondta.
Nem figyeltem rá, csak
eltöprengtem. Hogy is tudnánk kifizetni azt a gyógymódot, az utazást, a
gyógyszereket? Annak örülök, hogy a családunk mindenféle hitel, megszorítás
nélkül fel tudta magát küzdeni kemény munkával az átlag helyzetű emberek közé.
Ilyen költségvetés már nem férne bele.
-
Mennyibe kerülne ez nekem? – kérdeztem a
doktor szavába vágva.
-
Mint elmondtam, nagyjából 4-500 000
forintba kerülne a kezelés. Az utazás már csak a ráadás. Nem könnyű kifizetni,
de csak ott tudnának segíteni magának – megfogta a vállamat, majd kiment –
Gondolkozzon rajta – lépett vissza a kórterembe, aztán újra sietve tovább lépkedett.
Nem hittem volna, hogy egyszer
így lesz vége az életemnek…
Egy forró könnycsepp gördült le
jéghideg bőrömön. Szeretnék elbúcsúzni mindenkitől, aki valaha fontos volt, és
szerettem. Csak ennyit szeretnék…
-
Nyugodj meg! – fogta meg Justin a vállamat –
Nem lesz semmi baj. Majd a szüleid sűrűn meg fognak látogatni Észak-Amerikában,
hidd el! – nyugtatgatott, pedig láttam, hogy mennyire meglepődött a doktor
szavaira.
-
Nem tudok elmenni odáig…
-
De hogy nem! Pár nap múlva ott ülsz a
repülőn, nézed fentről a fehér bárányfelhőket, a kivilágított felhőkarcolókat…
segítenek rajtad!
-
Justin! Nem! Nem tudják finanszírozni ezt a
kezelést. Emlékszel még mit meséltem? – néztem rá kérlelő tekintettel - bárcsak
elmehetnék. Nm félnék tőle, de nem.
-
Sajnálom! Felsóhajtottam, és kiment a
teremből. Egyedül nehezebben viselem ezt a tényt. Bárcsak visszamehetnék az
időben…
Elővettem a telefonomat, muszáj volt beszélnem a legjobb barátommal,
Ryannel. 3 éves korom óta ismerem, és rengeteg közös élményünk, csínytevésünk
volt együtt. Minden rosszba belevittük egymást, mint az igaz barátok.
-
Szia Ryan, ráérsz most egy kicsit?
-
Persze, szia. Mi történt, hogy ilyen
meggyötört a hangod? Csak nem baj van? – hallottam hangján, hogy aggódik. Végül
is amióta elindult a karrierem, aggódik értem..
-
Tudod, most Magyarországon vagyok, a beteg
gyerekek osztályán. Van itt egy lány…
-
Egy lány? Mért nem itt kezdted, Justin? –
vágott közbe a beszédemben.
-
Most nem erről van szó, kérlek, ne szakíts
félbe! Sok mindent megtudtam róla. Amerikából költöztek vissza Európából. Most
volt benn nála az orvos, és hallottam, mit mondott neki. Egy Észak-amerikai
orvosi kutatóintézetben tudnának rajta segíteni, csakhogy nincsenek olyan helyzetben
a szülei, hogy tudják finanszírozni. Máshol nem lehet rajta segíteni. Nem
hagyhatok valakit így meghalni.
-
És most mit akarsz csinálni? – magamban már
eldöntöttem, csak nem tudom, mit szólnának hozzá a többiek. Chaz, Scooter,
Usher, és anyu. Nélkülük nem dönthetek ilyen dolgokban.
-
Elvinni… magammal. Egy hét múlva oda szólít
úgy is a munkám – egy hét múlva ott folytatom a jótékonykodást. Szeretem a
gyerekeket, és olyan jó érzés látni őket, amikor meggyógyulnak, és újra
mosolyognak.
-
Szüleivel beszéltél? – kérdezett rá aggódva
Ryen.
-
Még nem… De az a legnagyobb problémám, hogy
Scooterék megengedik-e.
-
Vele ne foglalkozz, majd én beszélek vele.
Inkább intézd el a szüleivel a dolgot, hogy minél hamarabb el tudd hozni,
meggyógyulni.
-
Köszönöm Ry. Szia… - nyomtam ki a
telefonomat.
Óvatos lépésekkel lépkedtem Leena
szülei felé. Furcsán néztek rám, mint egy idegenre, aki valami hasztalan holmit
akarna eladni nekik.
-
Jó napot! – köszöntem illedelmesen oda
édesanyjának. Szemein láthatóak voltak a sírás nyomai. Szegény asszony, így
kell neki elveszítenie a gyerekét? Mégis csak Ő az anyja. Nagyobb fájdalmat az
anyánál nem érezhet senki. Talán egy valaki… akinek a szíve szerelemmel gondol
rá – Tudnék segíteni a lányukon – mondtam halkan, féltem a reakciójától. Túl
sok minden mesélt róla Lenna…
-
Nem segít rajta már senki…Csak ha eladunk
pár holminkat – emelte rám könnyes tekintetét a nő. Folytatta, volna, de nem
engedtem.
-
Én el tudom vinni oda, nem kérek érte
semmit. Csak engedjék el velem – kérleltem újra. Az egész család meghatódottan
nézett rám, mint életük hősére, úgy tekintettek fel – Elengedik?
-
Köszönjük – csuklott el az asszony hangja, két
kezével megszorította az enyémet – Vigyázz rá nagyon – suttogta elhaló hanggal.
Pár perccel később Ryan közölte velem, hogy semmi akadálya annak, hogy magammal
vigyem. Magabiztos lépésekkel indultam el a lány kórterme felé, apró mosollyal
az arcomon. Talán megmenthetek egy életet?
- Leena
Brown! – megköszörültem a hangom – Sajnálatos dolgot kell közölnöm veled!
Elviszlek magammal Észak-Amerikába! Csomagolj kislány, holnap reggel indulunk!
KÖVIT KÖVIT ... :)
VálaszTörlésNagyon jó, kövit! :D
VálaszTörlésKirály, kövit! :)
VálaszTörléskövit.!(:
VálaszTörlésKÖVIT AKAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D
VálaszTörlésNagyon ügyes vagy ! :)
VálaszTörlésÍrj gyorsan következő részt . :$$
ügyes vagy :D siess a kövivel :D
VálaszTörlésNagyon jó remélem hamarosan lesz új rész:)*-*
VálaszTörlésNagyon jó ez a rész is mikor kitetted a csopiba már éreztem hogy valami nagyon jó blog lehet !!! És bevált az érzésem csak gratulálni tudok !!!!
VálaszTörlésPearly :DD
VálaszTörlésBieber imádatom,a te törid miatt erősödött meg,nagyon jól,írsz és szeretem a törid! <3