37.Rész~Dave...

A tudat, hogy olyasvalaki bánt, és erőszakoskodik velem, akit pár hónapja még szerettem, teljesen felemésztett. Már nem csak a végtagjaim fájtak, hanem úgy éreztem, mintha a lelkem is megcsorbult volna. Hogy tehette ezt? Ennyire nem tudta tisztelni a döntést, amit hoztam? Csak átvert akkor is, amikor utoljára láttam? De. Lehet, hogy az egész vele töltött időm színjáték volt. Dave! Miért csinálod ezt???

Kiabálni akartam vele, a szemeibe akartam nézni, és kiordítani nekem a tüdőmet is. Az elmúlt időben felhalmozódott félelmemet és a gombócot a torkomban kiadtam volna magamból hatalmas hangzavar kíséretében. Ez a pince, vagy alagút, vagy nem is tudom, hol vagyunk, zengene tőlem. De nem jön ki egy hang se a torkomon. Vagy a sokk hatására, vagy attól, hogy már fikarcnyi erőm sem volt. Össze voltam ütve-vágva, és mindenem fájt. Mégis ordítani akartam, de bárhogy erőlködtem, még mindig csak nyöszörögni voltam képes. Féltem. Mi van, ha megint bántani fog?

Ahogy erőlködtem, újabb és újabb könnypatakok áradtak el a szememben. Lázas voltam. Éreztem, hogy ég az arcom, és a könnycseppek megnyugtató hideget nyújtottak azokon a területeken, ahová elértek. Mintha jégcsapot nyomtak volna az arcomhoz.

-       Dave, Dave! – suttogtam reménytelenül a homályba. Látni akartam. A szemébe akartam nézni. Tudni akartam, hogy a szembe tud-e nézni azok után, amiket tett. Ő lenne Selena gyilkosa? Ő ölte volna meg a nővért? Most, hogy itt van, nem tudom újra elhinni róla. Lehet, hogy a közelsége okozza, és az, hogy régen mennyire közel állt hozzám. Ő csak egy 17 éves srác, nem ölhet embereket. Nem lehet egy gyilkos. Nem irányíthatta az időjárást, amikor Justin házát és az utcát tönkretette. A turnébusz Ő volt. Nem lehetett más. Elrabolt. Csak a miértek gyülekeznek a fejemben, és nem kapok egyik kérdésre sem választ. Fel kellene őket tennem neki. Csak ne félnék tőle annyira.

-       Mi az, már hiányzok? – lépett mellém és a fülembe kiáltotta. Nem is kiáltotta, csak bántotta a fülemet. Minden hang, minden mozdulat fájt. Ez már az ő hangja volt. De közel sem volt olyan békés, mint fél évvel ezelőtt, amikor elbúcsúztunk egymástól.

-       Miért bántasz? Engedj el! Nem akarok itt lenni!

-       Azt elhiszem. Tudod, hogy te mennyit bántottál engem miután elmentél? Tudod, hogy annyiszor törtem össze, ahányszor Justinnal láttalak??

-       Sajnálom – suttogtam. Ebbe bele sem gondoltam – Hogy kerülsz ide? Annyi kérdésem van. Miért nem hívtál fel, miért nem jöttél el, hogy megbeszéljük? Régen annyit beszéltünk.

-       Igen! Az régen volt. RÉGEN! Együtt voltunk, de itt hagytál és nem voltál rám többé kíváncsi. Két hét múlva más fiú karjaiban kerested a boldogságot, és ezt nekem végig kellett néznem! Hogy tudtál ezzel élni? Így elfelejteni? Nem emlékszel a régi ígéreteinkre??!

-       Emlékszem. Ne kiabálj. Megváltozott az óta minden.

-       Csak TE változtál meg – halkította le a hangját, de még mindig erőteljesen beszélt. Hallgatott rám. Még midig tisztel?

-       Nem változtam meg, csak új életet kezdtem, és te ebbe az életbe nem fértél bele. Boldog akartam lenni és úgy nem sikerült volna, ha a múlton rágódom, és utánad vágyódom. Miért raboltál el?

-       Máshogy nem lehetsz az enyém. Megküzdtem érted. Most haza foglak vinni. Enyém leszel megint. Itt hagyod az új életed és visszatérsz a régibe.

-       Szeretem Justint, és itt maradok! Rám fog találni és nem fogsz elvinni sehova! – kiabáltam. Felidegesített – Nem fogom engedni, hogy elvigyél, nem fogok engedelmeskedni neked!

-       Oh, biztos vagy te ebben? – megfogta a torkomat, és egyre közelebb húzódott. A szívem a torkomban dobogott a félelemtől. Nem, nem fog bántani. Nem bánthat! Próbáltam erős maradni, de nem sikerült. Újra könnyek szöktek elő.

Olyan erősen szorított. Közben hallottam, ahogy nevet azon, hogy fájdalmat okoz nekem Dave beteg. Eddig nem tudtam, nem vettem észre, hogy bármi baja lenne, de beteg. És én vagyok az elmezavarának okozója, én vagyok az eredete. Magamat hibáztatom. Csak az én hibám. én tettem vele. Én csináltam azt az embert, akivé vált.

-       Eressz el! – suttogtam, mert alig jött ki hang a torkomon – Mit akarsz tőlem?

-       Tőled? Nem akarok tőled semmit. Én TÉGED akarlak. És meg foglak kapni. Akárhogy rikácsolsz a drágalátos barátod után, sosem fog megtalálni. Olyan helyre viszlek, ahol senki nem találhat meg.

-       És mégis meddig fogod ezt az ócska játékot játszani? Hiányozni fogok az embereknek és a kórházba is vissza kell még menni. Ha nem megyek vissza, keresni fognak, és ahogy rájönnek, hogy eltűntem, a rendőrséget is rám fogják uszítani. Justin pedig biztos, hogy már a keresésemre indult!

-       Felejtsd már el azt a szerencsétlent! Ezért csináltam, ezért! Nem akarom, hogy az övé legyél, meg akarom bosszulni, hogy elvett tőled, és hogy ilyen gyorsan eldobtad a szerelmemet!!! – kiabálta.

-       Én szeretem őt. Ha igazán szeretnél, beletörődnél, hogy már tovább léptem, és nem te vagy az többé, akire szükségem van. Régen… régen. Régen olyan jól meg tudtuk beszélni, ami kettőnk között volt. Tudtad, hogy bármikor beszélhetünk. Attól, hogy elszakadunk, és elengedjük a másikat, attól még lehetünk barátok. Azoknak kell lennünk. Burton miatt is. Inkább beleőrültél a fájdalomba, és tönkretetted az idegeimet. Justinnak köszönheted azt is, hogy itt vagyok. Ha ő nem tartotta volna bennem a lelket, lehet, hogy már nem lennék. Illetve de. Ott lennék fenn, és néznélek mindkettőtöket. Azt akartad elérni? – összehúztam a térdeimet, rájuk fektettem a fejemet és átkaroltam őket két karommal.

-       Nem tudtam – elém guggolt, kibontotta térdeimet kezeim szorításából, és megölelt. Furcsa volt. Azt hittem, hogy bántani fog, de e helyett megölelt. És az ölelése olyan volt, mint amikor elbúcsúztunk. Szomorú és talán szánakozó – Nem téged akartalak tönkretenni, hanem Őt – suttogta.

Elgyengült. Mintha nem az az ember lett volna, aki elrabolt, bántott, tönkretett és összetört. Mintha az a srác lett volna, akibe beleszerettem. Gyenge voltam. Hihetetlenül gyenge. De ki kellett szabadulnom a karjai közül. Ő egy bűnöző. Egy gyilkos. A vállamra hajtotta a fejét. Lépnem kellett. Nem szorított annyira, mint előtte, nem tartott annyira magához közel. Egy gyorsa mozdulattal felálltam és szaladni kezdtem. Egy jéghideg téglafal állta az utamat. Kétségbeesetten kapkodni kezdtem a levegőt, és visszanéztem Davere. A homályban látszott gyilkos pillantása. Az a két szempár, akibe beleütköztem azon a koncerten. Éreztem, hogy elgyengülök. Ő egyre közelebb jött, én pedig magamat taszítottam a falhoz. De nem mozdult. Nem ment hátrébb. Kinyújtott kezekkel közeledett. Annyi erő volt bennem, kiáltsak egyet, miközben csúsztam le a kőkemény falon.

-       Ne bánts! Kérlek. Régen szerettél…

A következő másodperben a kőkemény jéghideg betont éreztem magam alatt. Olyan volt, mint maga a jégkirály szíve. Dave…

Sziasztok:) Ezután a befejező részek hetente fognak felkerülni az iskola miatt. :)♥

+Extra rész

*Dave szemszöge*

’2 héttel az után, hogy Leena elment Justinnal Észak-Amerikába. A szobájában kuksol, és ezek a gondolatok cikáznak a fejében.’

Az elmúlt napokban csak üres semmittevés az életem. Ami eddig lekötött, és boldoggá tett, az már nincs velem. Egész nap a szobámban kuksolok, a haverjaim társaságára sem vágyok. Minek? Meglátnának és elkezdenének cukkolni. Itthon is tudom magamat hibáztatni a történtek miatt, nem kell ahhoz mindenkinek mindent tudnia. Gyorsan terjed a pletyka. Elmondom egy embernek, és mondja is tovább. Ez addig megy, amíg mindenki meg nem tudja a városban. Olyan ez, mint a kórházas sorozatokban a nővérpult. Pletyka a legfelsőbb fokon.

Az egyetlen ember, akinek elmondhatnám, és titokban is tartaná, az Dave lenne, de csúnyán összevesztünk. Nem hiányozna neki a nyavalygásom. Főleg nem arról a lányról, akit nem hiszem, hogy szeretett. Ez lehet, hogy erős kijelentés, de azt biztosra veszem, hogy örült, hogy végre egyedül övé a szoba, és nem kell látnia egy ideig Leenát.

Ő volt a legjobb barátom, kiskorunk óta, és mindig hozzá mentem, ha valami gáz volt a lányokkal. Ő szintúgy. Szinte már tesók voltunk, de megváltozott minden majdnem egy hónappal ezelőtt. Lelökte Leenát a galériáról. Csúnyán összevesztem vele. Azt hittem, hogy akkora a baj, hogy nem fog többé felébredni. Úgy is festett minden egyes pillanatban, amikor bepillantottam a kórterme ablakán. Azután megtörtént a csoda. Felébredt. Utána két nap múlva beszélhettem vele, és megint olyan közel érezhettem magam hozzá, mint azelőtt. Megérintet, az ajkaimba harapott.

Utána kiderült, hogy mégis nagy a baj. Annyira, hogy itthon nem is tudnak segíteni rajta. A szüleinek nem telt rá. Biztos vagyok benne, hogy az én szüleim beleadták volna a pénzüket a gyógyulásába. De esélyem sem volt megkérdezni. Jött Bieber, és elragadta tőlem Leenát. Biztosan elbűvölte. Beleegyeztem, hogy elmenjen vele, hiszem Ő és az egészsége mindennél fontosabb volt. De az összetört, hogy azt mondta, hogy ne várjunk egymásra. Azt hittem, én is jelentek neki annyit, mint Ő nekem. De tévedtem.

Adtam neki egy nyakláncot, hogy mindig emlékezzen rám, és ha úgy lesz, hogy valaki más jelentkezik nála, rápillantson a nyakláncra, és megrázza a fejét. Gyönyörű lány. Nem láttam azelőtt még egy ilyen szép lányt, aki ennyire okos is volt, és aki ennyire szívén viseli az emberek sorsát.

-       Burton, Burton! Nézd, mi van itt! – jött be a kishúgom egy újsággal a kezében. Biztos valami játék vagy rózsaszín póniló testezett meg neki. Ha anyuék nem vettek meg neki valami bazarat, mindig hozzám jött, hogy vegyem meg neki. Mindig megvettem, ha maradt a havi zsebpénzemből. Erős volt a kötelék köztünk, úgyhogy nem mondhattam neki nemet.

-       Menjél kifelé, ki engedett be ide??? Tudod, hogy a szobám tiltott terület4 – kiabáltam rá. Ahogy befejeztem, meg is bántam. Sosem beszéltem még így a húgommal. Fogta, ami a kezében volt, bedobta a szobába, és el is viharzott, becsapva maga mögött az ajtót. 5 éves. Hogy beszélhettem így vele??!

Gyötört a lelkiismeret-furdalás az mellett, hogy össze voltam törve. Nem érdemli meg senki, hogy így bánjanak vele. És én sem érdemeltem meg, hogy elvegyék tőlem Leenát. Utána akarok menni. Tudni akarom, hogy mi van most vele.

Ott ültem az ágyam szélén, és a padlót fürkésztem. Már napok óta a szőnyeg mintái kötik le a figyelmemet a legjobban. Leena után. Nehézkesen felálltam, és odavánszorogtam az eldobott újsághoz. Ha tudtam volna, hogy mi lesz az elején, sosem vettem volna fel.

Belenyilallt a fájdalom a fejembe. Még jobban a szívembe. Leena Justin kezét fogja. A nyaklánc már nincsen a nyakában. Hogy tehette ezt? Hogy hagyhatott így cserben, amikor pontosan tudta, hogy mennyire fontos nekem? Hogy vehette le a nyakláncot? Miért vette el tőlem az a nyálbajnok a lányt, akit szeretek? Mit tettem… Sosem lesz már az enyém.

De hát megmondta. Ne várjunk egymásra.

Felálltam, járkálni kezdtem a szobámban napok óta először. Nem tudtam tovább ülve maradni, minden izomzatom megfeszült a fájdalomtól és az idegtől. A csalódástól. Csalódtam Leenában, hogy ilyen hamar elfelejtett, és fájt, hogy ilyen gyorsan elveszítettem. És éktelen dühös voltam Justinra, amiért elvitte tőlem, és elrabolta a szívét. De mit is várhattam volna? Én nem vagyok világsztár, nekem nincsen annyi pénzem, hogy ne tudjam mire költeni. Próbáltam mindig kedveskedni Leenának a készletemből, és úgy látszott, hogy örült neki. Örömmel, szívből adtam neki. De úgy látszik, ő másra vágyik. Másra vágyott mindvégig.

Most elindulok. Nem számít sem a pénz, sem semmi. Meglátogatom Leenát! Megbeszéltem anyuékkal, hogy MEG FOGOM LÁTOGATNI. Eljött az idő. Majd a rokonoknál húzom meg magam, amíg meg nem találom. Egyszerű lesz. Figyeld Biebert, és ott lesz a lány is.

Bosszút állok Justinon azért, hogy elvette tőlem Leenánát. Megkeserítem az életét. Vissza fogom kapni!! Ha kell, vér fog folyni. SENKI nem veheti el tőlem ilyen könnyen. Meg fogok küzdeni érte megint. Nem állhat közénk az az ember.

Addig szapulom, amíg az őrületbe kergetem, és Leena visszajön hozzám. És megint az ENYÉM lesz.

Ha kell, olyan emberré változom, akitől én magam is rettegni fogok…

 

Őrületbe kergetni Justint, az volt a célja. Csak nem tudta, hogy pont azt a lányt fogja az akcióival az őrületbe kergetni, akit annyira szeret. És talán sosem fogja újra visszakapni…

 

Sziasztok, mint amint kértétek, meghoztam az extra részt egy különleges szemszögből, remélem, hogy nem okoztam vele csalódást. Köszönöm szépen a több mint 20 000 megtekintést, és a 42 feliratkozót és a rengeteg díjat!:D A következő részt vagy hétfőn, vagy holnap rakom ki, attól függően, hogyan szorgoskodtok a kommentekkel. :)https://www.facebook.com/groups/608103402563811/ csatlakozzatok ide!:) és olvassátok: http://codyfirststory.blogspot.hu/ nem utolsó sorban készül a legújabb blogom, úgyhogy csatlakozzatok a csoporthoz, hogy megtudjátok a legújabb infókat róla!:)

Díj X.

Köszönöm a 10. díjamat http://the-dark-life-with-one-direction.blogspot.hu ennek a blognak a tulajdonosának!:)

Szabályok:


1. 11 dolog rólam
2. 11 válasz
3. 11 kérdés
4. 11 bloggernek tovább küldeni


11 dolog rólam:

1. nem szeretem a pókokat
2. nem szeretem a horrofilmeket
3. szeretem a romantikus és akciófilmeket
4. utálom a filmeken a szinkronhangokat
5. 15 éves vagyok
6. szeretem a nyarat és a telet is de a kedvenc évszakom a tavasz
7. nem szeretem azokat az embereket akiket az tesz boldoggá, ha a másik szomorú
8. szeretek segíteni az embereken
9. a kedvenc színem a kék
10. hamarosan új színe lesz a szobámnak
11. később külföldön szeretnék élni

11 kérdés:

1. Szeretsz sportolni? igen, szeretek futni és teniszezek
2. Milyen zene dob fel? a gyors zenék
3. mi az a hely ahova el akarsz jutni? Ausztrália
4. Kedvenc író? nincsen
5. Hány éves vagy? 15
6. Mit csinálsz amikor nem tudsz elaludni? zenét hallgatok
7. Rendet tartasz a szobádban? nem sűrűn. ha kupi van jobban megtalálom a cuccaimat
8. Kedvenc dal? La da dee
9. Legnagyobb álmod? segíteni Dél-Afrikában a rászoruló gyerekeknek
10. Szereted az éjjel-nappal budapestet? UTÁLOM.
11. Hol születtél? Pesten


11 kérdés neked:

Ki az az ember akit abszolút de utálsz a zeneiparban?
Mit gondolsz a magyar zenéről?
Melyik videoklippben tetszik legjobban a vizuális világ?
Szerinted mi egy jó videoklipp titka?
Mi a kedvenc képed?
Mi a kedvenc helyed?
Melyik a legszebb hely ahol eddig jártál?
Melyik a kedvenc sorozatot?
Mi a legnagyobb álmod?
Szoktál álmodozni?
Melyik a kedvenc nyelved?


Akiknek küldöm:
http://youreperfecttomestaystrong.blogspot.hu/
http://dontwalkaloneinthedark.blogspot.hu/

Díj IX.

Köszönöm ezt a díjat is, ezennel Xéniának! Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de nagyon hálás vagyok érte:)

Szabályok:

1. Írj 10 dolgot magadról.
2. Válaszolj a kérdésekre.
3. Tegyél fel 10 kérdést.
4. Küld tovább.

10 dolog magamról:

1. 15 éves vagyok
2. kedvenc sorozatom a TVD
3. nem szeretek TVt nézni
4. ha unatkozok videokat nézek és zenét hallgatok
5. tanulok photoshoppolni
6. szeretnék 4 nyelvből nyelvvizsgát
7. szeretem a promóciós napokat:DDD
8. nem szeretem a díjnak ezt a részét mert nem tudom mit írjak
9. szeretek korcsolyázni
10. youtube ♥

Válasz a 10 kérdésre:

1. Kedvenc régi zene?nem hallgatok régi zenét:/
2. Kedvenc énekes?Cody Simpson
3. Hány blogod van?2
4. Fa vagy fém tárgyakat használsz otthon?milyen kérdés már ez? xddd
5. Szereted a természetet?igen:)
6. Szerinted legszebb madár? nincs kedvenc madaram
7. Kedvenc szín?kék
8. Van háziállatod?van
9. Kedvenc mai zene?La da dee
10. Hány blogot olvasol?0 

10 kérdés neked:

1. Mióta blogolsz?
2. Mi az eddigi legjobb blog amit olvastál?
3. Játszol valami hangszeren?
4. Milyen zenéket hallgatsz?
5. Ki a kedvenc énekesed?
6. Hány éves vagy?
7. Mi a kedvenc filmed?
8. Kedvenc sorozatod?
9. Ki a példaképed?
10. Mi a hobbid?

Akiknek küldöm:
http://onehatestory.blogspot.hu/
http://vitorlastaborwithjustin.blogspot.hu/

Díj VIII.

 Ez a 8. díjam. Köszönöm Ágcsy Némethynek.

Szabályok :

Írj magadról 11 dolgot
Válaszolj 11 kérdésre
Írj 11 kérdést
Küldd tovább 11 embernek.




11 dolog rólam:
Szeretek írni
Szeretek fotózni
Szeretnék egy ukulelét de nem tudja senki, mi az:c
Simpsonizer vagyok
Túlságosan is kritikus vagyok magammal szemben
Utálom a kétszínű embereket
Utálom a talpnyalókat
Nem tudok már mit kitalálni magamról ehhez a részhez...
Szeretek filmet nézni
Van háziállatom
Utálom a buta embereket


 11 válasz:

1. Hogy jellemeznéd magad? nem szeretem magamat jellemezni
2. Hol laksz? Magyarországon
3. Mi az amit utálsz magadban? soroljam?
4. Mit gondolsz a blogomról? nem olvasom
5. Ki a kedvenc énekesed? Cody Simpson
6. Hány blogod van? És melyiket szereted a legjobban. 2 éés ezt.
7. Ki a példaképed? Demi Lovato
8. Hány éves vagy? 15
9. Kedvenc film/sorozat? film: Hungar Games sorozat: TVD
10. Hiszel a fiú lány barátságban? igen
11. Milyen nyelvet szeretnél megtanulni? angol orosz német francia

11 kérdés neked:

1. Ki a példaképed?
2. Ki a kedvenc énekesnőd?
3. Ki a kedvenc énekesed?
4. Ki a kedvenc színészed?
5. Kinek vagy a rajongója?
6. Mit csinálsz szabadidődben?
7. Mi a hobbid?
8. Szeretsz táborba járni?
9. Kedvenc sorozatod?
10. Kedvenc színed?
11. Kedvenc ruhadarabod?

Akiknek küldöm: 

 http://holnap.blogspot.hu/
 http://bemocskoltlelek.blogspot.hu/

36.Rész~Árny

Egyik pillanatban még Justin melengető, biztonságot nyújtó karjait öleltem, a másik pillanatban pedig megragadott valami. Mint egy árny, amit nem lehet észrevenni a sötétben. Mint egy szellem, aki csak akkor mutatja meg valódi énjét, ha már eléggé nagy galibát okozott ahhoz, ha felfedi magát, az ember, akit megtámadott, szívrohamot kapjon. De nem fedte fel magát- Nem láttam, mivel a hátam mögött volt, és csak rángató mozdulatait éreztem. Minden erőmmel azon voltam, hogy amilyen erősen csak tudom, szorítsam Justin karjait. Abban a pillanatban még sikítani sem volt erőm. Minden erőmet arra irányítottam, hogy Justin mellett maradjak. De a következő pillanatban kinyitottam a számat, és sikítozni kezdtem segítségért.

-       Justin segíts! Ne engedd, hogy elvigyen! – ahogy kieresztettem a hangomat, és végig tudtam ordítani segélykiáltásomat, a következő másodpercben ütést éreztem a fejemnél. Szúró, tompa fájdalom volt, ami kezdett eluralkodni rajtam. Szédültem, zsongott a fejem, és egyre homályosabb láttam Justin kétségbeesett tekintetét. A hangját már egészen halkan hallottam, az is teljesen torz volt. Nem tudtam kivenni semmit, mi történik velem. A következő pillanatban éreztem, hogy ujjaim felmondják a szolgálatot, eleresztik Justin karjait, és kapaszkodnak a semmibe.

*Justin szemszöge*

Ott volt a kezeimben. Meg kellett volna óvnom törékeny testét. Tudtuk mind a ketten, hogy komoly veszélyben van az életünk, és én mégis kockára tettem az övét. Valaki kiragadta a kezeim közül, és még csak nem is láttam, hogy ki lehetett. Egy pillanat leforgása alatt történt az egész. Ott szorítottam törékeny ujjait, majd elvitte tőlem egy sötét alak. Olyan gyorsan mozgott, mint egy ninja és olyan láthatatlan volt a sötétben, mint a vizespohárban a víz. Nem tudtam tenni az ellen, hogy elvigye tőlem. Annyi időm volt csak, hogy a nevét kiáltsam, és hogy szorítson erősen, de nem telt bele sok, és már a gazember kezeibe volt, és a következő pillanatban nem láttam őket sehol.

Szaladni kezdtem. Olyan reménytelenül szaladtam, mint aki az életéért szalad, és ez így is volt. Ő volt az életem. Most pedig elvették tőlem az égiek. Mit tettem, hogy nem vagyok érdemes a szeretetére? Legalább ha nem… Miért nem úgy vették el tőlem az égiek, hogy már nem szeret többé? Miért kell bántani? Csak futottam, amerre a lábam vitt, és amerre idióta gondolataimban vihették. Átfutottam háromszor a parkot és a környék sötét utcáit. Nem álltam meg. Hiába lihegtem, mint egy kutya, és csöpögött rólam az izzadság, mintha a Maratont futottam volna le, és hiába szúrt annyira az oldalam, hogy majd bele őrültem, nem számított. Meg akartam találni. Hittem benne, hogy meg fogom találni. De egy ponton már nem bírta a szervezetem. Nem bírták a végtagjaim. Szinte a tüdőmet is kiköptem a kimerültségtől, de nem ülhettem le. Ha akkor leülök, akkor nem tudok többé felállni. Ha engedek a kísértésnek, összesek az út közepén és várom, mi lesz a végem. Nem engedem! Először meg kell találnom a lányt, akit szeretek. Most csak állok valahol a sötétben, egy árva világítja csak meg a környéket. Itt állok alatta, és a földet bámulom. Az aszfaltot.  Most jöttem csak rá, hogy a rendőrséget kell hívnom. De mi van, ha már késő? Ha bántották Leenát? NEM!

-       Nem bánthatjátok Leenát! – emeltem fel a fejemet, és ordítottam a sötét semmibe. A csillagok felé. Csakhogy ezen az éjszakán egyetlen csillag sem ragyogott az égen. Mindegyik bágyadtan elbújt egy hatalmas felhő mögé. Talán sírtak? Gyászolták a mai estét? Sajnáltak is valaha? Most én is elbújtam volna. Addig sírtam volna a sötétben, amíg vissza nem tekerhetném az időt, és biztonságba vinném ŐT. De még ahhoz is gyáva voltam, hogy sírjak. Csak ott álltam egyhelyben, ledermedve.

Az éjszaka egyre hűvösebb kezdett lenni. Az izzadságcseppek megfagytak a tarkómon, és rám száradt a póló. Fáztam. Eljutottak a rendőrök az agyamig, de le voltam lassulva. Nem tudtam a telefonért nyúlni. Fájt minden mozdulat. Azután erőt vettem magamon, és a zsebembe nyúltam.

*Leena szemszöge*

Akkor tértem megint magamhoz, amikor egy vascső megint fejbe vágott, és végigvonszolt a lépcsőkön. Nagyon hideg volt itt a levegő. Libabőrös lettem, ahogy megcsapott a légáramlat. Büdös, dohos szag tört elő, és egyre erősebbé vált, minél mélyebbre mentünk a lépcsőkön. Bárcsak láthattam volna, hova visznek. Vagy visz az a valaki. Ébren voltam, de nem tudtam kinyitni a szememet. Akármikor megpróbáltam, csak újabb és újabb fájdalom nyilallta fejembe. Szorított, égetett, és mintha valami forró is perzselne rajta. A vérem. Nekicsapódtam valaminek, aminek a hatására igaz, hogy ki tudtam nyitni a szemeimet, de a fájdalom felemésztette a testemet. Ordítottam volna. Tudni akartam, ki az a szemétláda, aki elhurcolt ide és tönkretesz testileg és lelkileg. Megront. Összetör. Megsebez.

Az alatt a perc töredéke alatt, amíg nyitva volt a szemem, csak egy fekete alakot észleltem magam mellett, és egy nagy vasajtót. Bevágott rajta. Talán utánam jött. Vagy otthagyott. De hatalmas robajjal csapódott be mögöttem az ajtó.

-       Mesélj! – hadarta elváltoztatott hangon. A hangja érdes volt és rekedt. Olyan volt, mint egy középkorú férfié. De nem lehet. Megváltoztatta a hangját. Fiatal külső lehet mögötte!

Nyöszörögtem, kapálózni kezdtem a hideg betonon. Szinte már odafagytam a földhöz. Reménytelenül kapkodtam a kezeimmel, mintha megfoghatnék valamit, ami segít elszabadulni.

Semmit sem segített. Valaki megfogta a kezeimet, a hátam mögé szorította őket, és megkötözött. A vastag kötél csak úgy feszült a csuklóimon, miközben próbáltam ellenállni. Reménytelen volt. A kötél csak még jobban szorított, véresre dörzsölve a csuklómat.

-       Maradj nyugton! – kiabálta a hang. Olyan volt, mint aki próbálja visszatartani a dühét. Hallatszott a hanglejtéséből, ha nem engedelmeskedek neki, bántani fog. Még ennél is jobban.

-       Ki. Ki vagy te?  - nyöszörögtem, alig hallhatóan. A férfi mégis meghallotta. Közelebb jött. Mellém guggolt. A félhomályban láttam, amint egy árny közeledik felém. De nem jött elém, nem jött a szemeim elé. Gyáva volt. Nem akarta megmutatni, ki is ő valójában. Megsimította az arcomat. Az érintésre annyi emlék előjött belőlem. Ismertem a tapintását. Tudtam, ki a sötét alak. MINDVÉGIG tudtam. Bár ne tudtam volna. Egy világ tört össze bennem. Hogy bánthat engem??

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt. Készülök nektek egy + résszel, különleges szemszögből, és ha szeretnétek, hogy legyen, szavazzatok rá jobb oldalon!:)  És szeretném, hogy csatlakozzatok ehhez a csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/608103402563811/ ebbe azok vannak benne, akik olvassák a történeteimet:) köszönöm