25.Rész~Rettegtem...

  



  Lehet, hogy a paranoiás agyszüleményem játszott csak velem, de amikor behunytam a szemeimet, akkor egy hatalmas nagy sikítást hallottam a távolból. A szívem csak úgy zakatolt: Valahol baj van. Kinyitottam a szemeimet, és abban a pillanatban hatalmas nagy szélvihar kerekedett. Mozdulni sem mertem, mert féltem, hogy a szél elragad minket. Igaz, hogy ott ültünk a kocsiban, mégis féltem. Hatalmas nagy volt a szél haragja, csak úgy dobálta az autó felé a hullámokat, vitte a homokot a levegőben, szaggatta az étterem napernyőit. A hatalmas porfelhőtől nem lehetett látni, csak alig-alig egy-két nagyobb foltot, teljes homályba borult körülöttünk minden, miközben az eső egyre hevesebben verte az autó üvegét.

Justinra néztem segélykérően, mintha csinálhatott volna a vihar ellen valamit, mintha ő irányította volna. De csak tátott szájjal figyelte az eseményeket, a tárgyakat, amiket a szél felkapott, és a levegőben forgatott körülöttünk. Már amit látott belőle. Közben szorosan kapaszkodott a kormányban, talán ő is félt, hogy egy nagyobb széllöket minket is a magasba emel kocsistól, és utána ki tudja, hol kötünk ki. Talán a tengerben. Talán egy közeli háztetőn. Talán ki sem kötünk…

Ott dideregtem az autóban, amíg a vihar nem kezdett enyhülni, már pedig csak nagy sokára hagyta abba a dühöngést. Elég erős túlzás, hogy abba hagyta volna, mert hatalmasak zengett az ég, egy-két villám is elsült a távolban. De mintha már nem lett volna a szélnek akkora hatalma, mint előtte, kitisztult valamelyest a látkép.

-       Taposs bele, menjünk innen! – szóltam oda Justinnak, miközben újra és újra magamra húztam a Justin illatában fürdő piros pulóvert. De mintha meg sem hallotta volna, nem reagált a mondatomra. Talán nem is mondtam, csak gondoltam? Vagy csak suttogtam? Esetleg a mennydörgés elnyomta a hangomat? Még egyszer megpróbálkoztam. – Justin! Hallod, taposs bele, menjünk innen! – kiáltottam, ezennel biztos voltam abban, hogy ki is mondtam a szavakat.

-       Rendben – formázta ajkaival, alig hallhatóan suttogva. Beletaposott a gázba, és máris az országúton száguldottunk.

A vihar, mintha csak azon az egy helyen sújtott volna, ahol állt az autó, hisz alig mentünk pár métert arrébb, a vihar mintha megszűnt volna létezni, ragyogott a nap, érezni lehetett az üvegen keresztül égető sugarait, csupán az úton fekvő egy-két víztócsa emlékeztette az arra járót, hogy esett erre az eső. Mi történhetett?

Egész úton szótlanul ültünk az utóban, azon agyaltam, hogy mért kellett megint elrontani ezt a szép pillanatot. Legalább nem halt meg senki. Legalább. De hiszen valaki sikított… Nem számít. Amit nem tudok, az nem fáj. És nem is akarom tudni ki volt az. Már majdnem otthon voltunk, talán öt perc választott el az otthonunktól. Igen, az otthonunktól. Merem venni a bátorságot, hogy annak hívjam. A miénk. Hiszen Justin és én együtt vagyunk, ő értem itt a felelős, nála lakok. Ami pedig a saját otthonomat illeti, nem hiányzik. Talán egy kicsi része, de nem akarok vissza menni. Jó itt. A rengeteg fájdalom, amit átéltem otthon, itt is megvan részben, de itt boldog vagyok. Kell ennél több?

Ráfordultunk az utcára, ahol Justinnal elterveztük, hogy közös napjaink nagy részét tengetni fogjuk, de ami fogadott minket, az meglepett. Justin arcára néztem ijedtemben. Elképedve bámult előre az utcában, és kereste a házat. ’Mi történhetett?’ – kérdezte csodálkozó arccal, miközben láttam, hogy egyre idegesebb lett. Kiszállt az autóból, meghagyta, hogy semmi estre se szálljak ki az autóból, mert az megvéd, amíg ő nincs mellettem. ’Pár perc és itt vagyok. Addig ne csinálj semmi hülyeséget, csak vigyázz magadra’ – térdelt vissza az ülésre, és adott a homlokomra egy puszit, majd el is tűnt. Már csak annyit láttam, hogy háttal van nekem, és szalad az össze-vissza álló rendőrautók között. Az utca le volt zárva, senkit nem engedtek be. A másik oldalon feltorlódott autók álltak egymás hegyén-hátán, és bosszankodó lakók próbáltak bejutni házaikba, és áttörni a sárga szalag által lezárt utca gátjait.

Mintha valami természeti csapás sújtott volna a közelben. Az autók üvege betörve, megrongálva, virágcserepek mindenhol, a szemetet összehordta egy rakásra a szél. Feltűntek az első riporterek is, akik minden áron tudósítani akartak a helyszínről. A felbőszült lakókat rohamozták meg kellemetlen kérdéseikkel, hatalmas kameráikkal, diktafonjaikkal. Mintha ezeknek a lakóknak ez lett volna a legkisebb gondjuk. Utáltam ezeket az embereket. Mindenkibe belegázoltak, mindenen keresztülmentek, csak azért. hogy egy-egy jó cikk lásson napvilágot. Még az igazság sem számított. Csak a cikk ereje.

-       Mi történt ebben az utcában?  - kérdezte egy roppant udvariatlan riporter egy látszólag ideges lakótól, aki a kezét tördelve várta a rendőrség jelentését, hogy mi okozta ezt a katasztrófát. Próbált elmenni, mintha nem hallotta volna meg a kérdést, de a nő, aki kérdezett, megfogta a vállát és visszafordította. Felvette magára azt a tökéletes álmosolyt, a csillogó fehér fogaival, amit valószínűleg minden alkalommal bevetett, ha be akarta magát nyalni valakinél.

-       Nem tudom. Tudja, én is annyit tudok, mint maga, úgyhogy hagyjon elmenni, zaklasson mást a hülye kérdéseivel! – kiabálta a középkorú férfi a nőnek, mire elviharzott. Egy pillanatra lelankadta az álmosoly a nő arcáról, de nem törte meg, egyből a következő áldozatát vette célpontjául, akit egy rendőr ráncigált ki a tiltott területről.

-       Mi történt ebben az utcában? Tud valamit?

-       Egy hatalmas vihar közeledett, mindenki ezt a vihart várta. Megjósolták a csillagok. Tudtuk, hogy ez lesz. De ekkora katasztrófára nem számítottunk. Csoda, hogy élünk, és nem vitte el a vihar a fejünk felől az egész házat – kiabálta egy negyvenes éveiben járó nő, hogy a szirénák zaja ne nyomja el a hangját. Még a riporter nőnek is lelankadt az arcáról a mosoly, de a kamerát tartó férfi arcát lett volna érdemes felvenni. A nőt teljes bizonnyal buggyantnak tartották. Nem csodálom. Furcsa egy alakok vesznek körül minket.

Visszanéztem abba az irányba, amelyikbe Justin elrohant. Még nem jött vissza, pedig már ideje lett volna, Azt mondta, hogy pár perc és itt lesz. Az már eltelt régen. Bekapcsoltam a rádiót, hátha valami olyat játszanak benne, ami megnyugtatja az idegeimet. Igazából most nem féltem. Inkább izgultam.

Hosszasan szórakoztam a rádióval, mert csak recsegett és ropogott, sistergett, nem adott ki semmi értelmes hangot a hangszóróján, nemhogy zenét tudtam volna hallgatni. Elvesződtem vele percekig, amíg behozta az egyik csatornát. Felcsendült benne egy jellegzetes zene:https://www.youtube.com/watch?v=1WifEFI6eK8

Fél perc után újra és újra recsegés szakította félbe, majd egy halk suttogás: Dieee.Die.

Hirtelen csapással kikapcsoltam a rádiót. Ez mi az isten volt? Na itt volt az a pillanat, amikor már nem az hogy féltem, de rettegtem. A sikítás, és a halál suttogása egy órás megszakítással... Rázott a hideg.

Kiszálltam az autóból, és elkezdtem rohanni abba az irányba, amelyikben Justin eltűnt. Nagy volt a tömeg, de próbáltam nem elveszíteni a szemem elől a házat, aminek az irányába szaladt Justin. Alig tettem meg pár métert, feltűnt egy ismerős alak, karon ragadott, visszafordított, és szaladt velem visszafelé az autóba. Justin volt az.

Lihegve beültetett a kocsiba, azután átszaladt a vezetői oldalra, beugrott mellém a kocsiba, becsapta hirtelen az ajtót. Kifáradt a sok futástól. Most vettem csak észre, hogy kezében egy bőrönddel próbálja tüdejét lenyugtatni. Kérdőn ránéztem, mire hátra dobta a hátsó ülésekre a bőröndöt, megfogta a kezemet.

-       Valaki üldöz minket!

Köszönöm a kommenteket, remélem ez a rész is tetszeni fog:) A következő részt 7 komment után hozom:)♥

24.Rész~Szép volt, ugye?

Rámosolyogtam, a lehető legbájosabb mosollyal, amivel valaha is próbálkoztam. Felvettem arcomra a kiskutya tekintetet, amit ő már annyiszor elsütött velem, de így sem sikerült kiszedni belőle, hogy mégis hova akar vinni.

-       Megyek, és átöltözök! – bújtam oda férfias illatú mellkasához, miközben egy csókban forrt össze az ajkunk.

-       Jöhetsz így is – kacsintott egyet, majd látta az arcomon, hogy ez a beszólást olyan ’ megverlek, ha még egyszer ilyet mondasz’ beszólás volt, úgyhogy odahajolt az arcomhoz, próbálkozott egy puszit adni kiengesztelésül, de elhúzódtam, és bementem a fürdőszobába. Ezúttal még vittem is magammal a ruháimat, tanultam a helyzetből, bár nagyon is megérte hibázni. Nagyon is megérte.

Lehet, hogy Justin most megsértődött, de egyem a szívét, legközelebb legalább nem akar kitenni emberek elé szinte meztelenül. Nem haragszok rá, sőt! Csak egy kicsit tanuljon illemet a drága.

Gondosan rendbetettem magamat, mivel nem tudtam, hogy hova megyünk, felvettem egy kényelmes egybe szoknyát, de mivel túl rövidnek éreztem, felvettem alá egy rövidnadrágot. Nem látszott ki, nem kell most nevetni, hogy ’de gáz, hogy néztél ki’. Nem látszott ki a nadrág a szoknya alól, csak így kényelmesebbnek, és biztonságosabbnak éreztem. A hajamat felkötöttem egy laza kontyba. Igazából nem tudtam mit kezdeni magammal. Túl nagy feladat volt, hogy elegáns és kényelmes szerelést válasszak. Mi van, ha elvisz, mondjuk valami repülőugrásra? Reménykedem, hogy nem, mert ha zuhan a repülő, és le kell ugrani, én ott halok meg inkább. De talán elvisz egy kávézóba… nem mintha az nagy élményt jelentene, de vele biztosan az lenne.

-       Kész vagyok – ugrottam a hátára, miközben a TV-t kapcsolgatta nagy unalmában. Hogy meglepődött, az látni kellett volna. Mint akit üldöznek úgy ugrott fel a kanapéról – Visszakaptad! – kiabáltam neki, miközben a nevetés egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Azok a meglepett hatalmas barna szemei…

-       Nem értem a nőket. Mintha bálba mennének minden egyes alkalommal, amikor a fürdőszobába mennek.

-       Honnan tudhatnám, hogy nem oda megyünk? Elmondtad?

-       Nem, de úgy is gyönyörű voltál, ahogy reggel voltál. Így is gyönyörű vagy. mindenhogy – odahajolt a nyakamhoz, és csókolgatni kezdte – az illatod. Az illatod is az enyém. A szád, a kezeid, a szíved… - mintha tegnap este lett volna. Justinon elhatalmasodott a szerelem, mintha megint a szobába akart volna hurcolni.

-       Teljes egészemben a tiéd vagyok… De már indulhatnánk – nevettem el magamat.

-       Milyen ideges valaki, nézzenek oda! – nevetett Justin velem együtt, majd egy utolsó puszit adott a nyakamra, megfogta a kezemet, és kisétáltunk a kocsiba.

Nem féltem, hogy megint elvisz a világ másik felére, és kikötünk valahol, aminek máig sem tudom a nevét. Nem féltem, mert most minden rendbe volt. Most éreztem először úgy a kapcsolatunkban, hogy minden rendben van. Ennyi rossz után, jobb érzés nincs is a világon. Csak el ne kiabáljam…

Kiszálltunk az autóból. A tengerparton találtam magamat. Mintha egy elhagyatott rész lett volna, nem azért, mert el volt hanyagolva, csak a szokásos nagy tömeg nem volt a parton. Egy-két emberen kívül, akik a vízben pancsoltak, és egy kisebb éttermen ívül nem volt ott semmi az égvilágon. Mégis rabul ejtett a hely. Mivel a nyár már beköszöntő félben volt, a nap ezer ágra ragyogott a part aranyszínű homokjára. A tenger nem dühöngött, csak egy-két kisebb hullámot vetett hatalmas medrében.

-       Hogy tetszik ez a hely? – ölelte át Justin a derekamat, majd megfogta a kezemet, és közelebb sétáltunk a vízhez. Még soha nem jártam ilyen helyen azelőtt, az is új dolog volt számomra, hogy a homokban sétáljak. Levettem a cipőmet, mire Justin elmosolyodott, és ő is ugyan azt tette. Letettük őket egymás mellé, közel az autóhoz. Nem mintha valaki ellophatta volna, mert alig volt ott valaki. Csak ő meg én; újra.

Kézen fogva besétáltunk bokáig a vízbe. A lábainkat a tenger habjai mosták. Új szerelmemként azt hiszem a tengert mondta volna, ha bárki kérdezte volna. Bár Justin megért minden kincset, még a tengernél is jobban imádtam.

Kézen fogva beszaladtunk a tengerbe, meg vissza, a ruhám alja már tiszta víz volt. De vagy órákig ezzel szórakoztunk, hogy ki-be futottunk a vízből. Amikor kijöttünk, mindig fáztam a hideg szellőtől, úgyhogy újra és újra visszarángattam magammal Justint. Megfogta a derekamat, felemelt, és elindult velem befelé a vízbe.

-       Ne! Tegyél le, Justin, vigyél ki! – kiabáltam, mert azt hittem, hogy besétál velem egy húszméternyit és belevág a vízbe.

-       Nem doblak bele, nyugodj meg – mosolygott rám azzal a megnyugtató mosolyával. Ha ő mosolyogni tud, akkor minden rendben van. Ez tény. Bíztam benne, tudtam, hogy nem fog beledobni a habokba. Nem dobhatott bele. Ő még nem tudta, de úszni nem tudtam. Ez nem igaz, vagyis nem így mondanám, mert tudtam valamilyen szinten, de ha hirtelen beledobott volna, tuti ott fulladtam volna meg.

Derékig besétált a vízbe, belelógatta a lábaimat, majd visszafordult, és kisétált velem. Miután fogaimat vacogtatva ültetett le a földre, mivel a vizes részeimet a hideg szél még jobban fázította, Justin levette magáról a piros pulóverét, és rám terítette.

Rámosolyogtam, mire leült mellém, átkulcsolta ujjaival ujjaimat, és ott ültünk percekig szótlanul, és néztük a tenger mozgását. Mind a ketten gondolkodtunk. Mi lenne, ha ez lenne az életünk?... Csak arra eszméltünk fel, hogy az eső egyre nagyobb szemekben esik ránk, úgyhogy felálltunk, és az autóhoz futottunk. Mire összeszedtük a cipőinket, teljesen eláztunk. Mind a ketten egy merő vizek voltunk, locsogott belőlünk a víz. A kocsiban húzódtunk meg.

Úgy szorongattam magamhoz azt a piros pulóvert, mintha megmentené az életemet, pedig csak egy közönséges pulóver volt, amit ő adott nekem. Benne volt az illata, ami többet jelentett bármelyik nagy ajándéknál.

Szép volt ugye? Kár, hogy nem lehetett az…

Sziasztok:) Visszatértem, és megújult erővel folytatom a történetet:) Ha sok kommentet írtok, akár naponta/kétnaponta rakok fel részt. Nem olyan sokára befejeződik a blog, már most jönnek a legizgalmasabb részek, mégis arra gondoltam, hogy nem írok újabb ilyen hosszú történetet. Hogy tetszene nektek, ha több rövidebb történetet írnék Justinról, amik nagyjából 10-15 oldal terjedelműek lennének??

Jó olvasást, kommenteljetek sokat♥

Díj II.

Nem hiszem el, ez a második díjam, amit kapok, ráadásul az elsőt most raktam ki fél órával ezelőtt:) Büszke vagyok rátok, köszönöm! És köszönöm Nikinek a díjat!!♥

Írj magadról 5 tulajdonságot!

- Simsponizer/Angel vagyok:')
- Küzdősportolni  szeretnék:D
- Szeretek futni és teniszezek rendszeresen:)
- Szeretek írni verseket, és történeteket egyaránt:)
- Nehezen felejtek...

Kérdések:


- Hol laksz?(megye)

Pest megyében.

- Van háziállatod?

Nincs, de volt egy kutyám:)

- Imádod Justin-t?

Volt egy időszak, amikor imádtam, de most már kevésbé. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, de most amit imádok rajta, azok a tetkói a kezén:$

- One Direction?

Őket is imádtam. De mostanra nagyon megutáltam őket, egyszerűen nem tudom mi lett velük, de amik lettek, nem tetszenek.

- Justin kedvenc száma?

Ez egy nagyon jó kérdés:D:D  Azt hiszem a Lolly<3


Írj 5 kérdést és küldd tovább másoknak!

- Ki a kedvenc énekesed?
- Miket olvasol?
- Mi ösztönöz írásra?
- Milyen egy történetet írni, amit te kreálsz meg?
- Milyen érzés a komikat olvasni, jó értelemben?

Tovább küldöm...

http://inmyworldjus.blogspot.hu/
http://whos-thewinner.blogspot.hu/

Díj I.

 Sziasztok! Visszajöttem a táborból, és hatalmas meglepetés fogadott. Kaptam egy díjat! El sem hiszem igazán, mivel személyem szerint én nem érdemlem meg, de nagyon köszönöm Fanninak, aki nekem ítélte ezt a díjat. Köszönöm mindenkinek aki olvassa ♥

Szabályok:1. Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad.
2. Tedd ki a díj képet az oldaladra,majd másold át a kérdéseket a díj adónak az oldaláról.
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Küldd tovább maximum 5 írónak.

Válaszaim:

Rajzolni szeretsz?

Nagyon szeretek rajzolni, csak sajnos nem jut rá elég időm. Jobban szeretem magamat írással kifejezni, arra nagyobb időt fordítok:)
Kifestetted a körmöd? 

Most pont nincs kifestve, de a nyáron imádom válogatni a körmöm színét.
Mennyit olvasol egy nap? 

Ha a kezembe akad egy jó könyv, van, hogy ki is végzem egy nap alatt, de többnyire 2 napig tart elolvasni. Egyébként nem nagyon olvasok.
Anyudék tudják hogy írsz? 

Nem, nem tudják, és nem is akarom, hogy tudják, mert ez olyan dolog, mintha az én kis titkom lenne. Ők sem mondanak el nekem mindent, nem kötök az orromra. Ez pedig simán belefér, hogy magamnak írogassak és persze nektek:)
Kedvenc lány neved? 

Ez egy nagyon jó kérdés, mert annyi lány név van, hogy soha nem tudtam választani. Most egyik lánynévre sem tudom azt mondani, hogy huh, ez megfogott, ez lesz a lányom neve. Könnyebb lenne, ha fiúnevek közül kellene választanom. Akkor egyértelműen a Benjamint-t választanám, mert 3 éve beleszerettem:)

Kérdéseim:

Mi késztetett arra, hogy elkezdj egy blogot írni.blogolni kezdj?

Milyen gyakran szoktál írni?

Előre átgondolod a történetet vagy csak spontán jönnek az ötletek?

Mi az álmod?

Kik az abszolút kedvenceid?

Akiknek küldöm:

  http://serenaandjustin.blogspot.hu/
http://melissamartinezslife.blogspot.hu/

23.Rész~Egy új élmény

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek! Egy kicsit felforrósítottam a levegőt Justin és Leena között, örülnék, ha kapnék rá egy pár kommentet, hogy mégis mit gondoltok, milyen lett! Jó olvasást!
#ui:A nyáron sűrűbben lesznek részek:)

Ez volt az a pillanat, amikor minden iránta érzett érzelmem átváltozott szenvedéllyé. Annyira akartam, mint még mást sosem. Ő az egyetlen ember a nagyvilágban, aki megadja életem legkisebb értelmét. Túl vagyok a mélyponton. Nem akarom, hogy más legyen az életem.

’ Csak veled’ - suttogta a nyakamba.

Ezen az éjszakán mindenemet odaadtam neki..

Forrón csókolni kezdett puha ajkaival, amik végigvándoroltak a nyakamon, a vállamon, majd a fülemet harapdálták. Olykor-olykor nyögött egyet-egyet, amitől még forróbb lett a levegő. Kezeivel elkezdett vándorolni, miközben csókjai a tűznél is forróbban égettek, nyomot hagytak minden egyes porcikámon, amin végig siklott.

Csontos ujjait végigcsúsztatta minden testrészemen, néha-néha egy nyögés kíséretében belém markolt. Szenvedélyesen csinálta. Ily képzeltem el az első alkalmat. Egy olyan emberrel, akivel nem bánom meg, ha megtörténik.

Átvette felettem az uralmat, kezeivel a törölközöm felé vette az irányt. Éppen abban a pillanatban, amikor lefejtette volna rólam, átfordítottam magam alá, lerántottam róla egy határozott mozdulattal a pólót, majd csókjaim elhatalmasodtak izmos felsőteste felett. A nadrág levétele róla már egy bonyolultabb hadműveletnek bizonyult, de amint látta, hogy megküzdök vele, a segítségemre igyekezve letolta magáról, és eldobta a szoba másik felébe.

Ajkaival a törölköző szélét kezdte el birizgálni, amin nevettem is egy nagyot, de gyorsan rájöttem, hogy csak a figyelem elterelő akciója része volt. Mert pár másodperccel később a törölköző egyre lejjebb csúszott, melleim immár szabadon voltak. Szenvedélyesen markolászni, majd csókolni kezdte őket, amíg nem áttért a még meghódítatlan terültre. Már majdnem megvoltam neki. Újból fordultunk egy pozíciót, újra én lettem felül, és vadul elkezdtem róla levenni az egyetlen ruhadarabot, ami eltakarta büszkeségét. Egy csókot lehelt ajkaimra, majd füleimbe suttogta:

-       Várj egy percet édes! – majd elmászott a szekrényig, amiből egy kis csomagot vett elő. Fő a biztonság. Felhelyezte magának az óvszert, majd megfordult, és rám vetette magát. Az alatt a két másodperc alatt, amíg szemügyre tudtam venni, olyan volt, mint egy görög isten, csak az volt a hibája, hogy amerikai volt. Az én kanadai félistenem.

Úgy mosolyogtam, mint a kislány, aki meglátta a Mikulát a repülő szánjával. Nekem ő ezt jelentette, a határtalan boldogságot és a szenvedélyt.

Már majdnem egymáséi voltunk, csak egyetlen kicsi rongydarab szakított el minket a Paradicsomtól. Justin vadul lehúzta rólam az alsóneműt, és átadta magát az érzéseknek.

A lehető legnagyobb óvatossággal belém hatolt. Tudta, hogy nekem ez lesz az első, mert rengeteget meséltünk egymásnak magunkról mielőtt egymásba szerettünk. Lassan, érzékien mozgott, próbált nem fájdalmat okozni az érintésekkel. Az első fájt, amikor belém hatolt, aminek a következtében egy fájdalmas nyögés jött ki a torkomon.

-       Nem fog fájni – suttogta újra a fülembe. Hittem neki, próbáltam nem befeszülni, csak egyszerűen elengedni magamat, és az érintéseinek átadni magam.

Érzékiségét több mint egy órán át élveztem. A végén már én is magamra találtam, és irányítottam Őt. Életem legszebb éjszakája volt. Odaadtam neki magam. Senki másnak.

Másnap reggel nem tudtam morcosan ébredni. Igaz, hogy fáztam, amikor kimászta az ágyból, hisz egész éjszaka az egyetlen dolog, ami meleget biztosított nekem, az Justin ölelése volt. Összeszedtem az eldobált ruhadarabokat, majd elmentem zuhanyozni. Mindezt csak lábujjhegyen, mert Justin még úgy aludt, amikor felkeltem, mint egy jóllakott kisgyerek. Ha jobban bele gondolok, az volt. Jóllakott, és néha úgy játszott, mint egy óvodás.

Miután legalább 10 percig hagytam, hogy a meleg vízcseppek a bőrömet kényeztessék, kivánszorogtam a zuhanyzóból. Az éjszaka nyomai még ott voltak a szemeim sarkába, úgyhogy visszacsoszogtam a szobába egy nagy köntösben. Odapillantottam, hogy lássam, milyen aranyosan alszik a manó, de sehol senki. Justin sehol… ez gyanús! – gondoltam magamban.

-       Jó reggelt Hercegnőm! – harsogta álmos hangján a hátam mögött, majd átkarolt hátulról – Milyen volt az éjszakája? – újra magára öltötte azt a bizonyos mosolyt, és egész nap magán tartotta.

-       Hát…Egy kanadai félistennel voltam. Összességében jó volt, bár nem hagyott aludni – néztem rá szemrehányóan. Persze semmi ilyen szándék nem volt bennem, és ezt Justin is tudta.

-       Összességében jó volt? JÓ? – akadt ki a válaszomon, majd addig harapdálta a nyakamat, amíg ki nem húzta belőlem, hogy életem legjobb éjszakája volt.

-       Elhagytam valamit – mondtam szomorúan, miközben már egymással szemben álltunk, és Justin egy újabb csókkísérlettel állt előttem.

-       Mi az? Segítsek megkeresni? – Justin arca egyre kétségbeesetté vált.

-       A szüzességem te idióta! – nevettem el magamat – a másik fele pedig ott van a lepedőn maradt – mutattam a hófehér lepedőre, ahol 3 vérfolt díszelgett.

-       Ezt a lepedőt elteszem egy életre – Justin nevetni kezdett, majd újra az ágyra húzott – Ma pedig, egy új élményt adok neked!

’Új élményt? Ennél újabbat és jobban nyújtani nem lehet…’