24.Rész~Szép volt, ugye?

Rámosolyogtam, a lehető legbájosabb mosollyal, amivel valaha is próbálkoztam. Felvettem arcomra a kiskutya tekintetet, amit ő már annyiszor elsütött velem, de így sem sikerült kiszedni belőle, hogy mégis hova akar vinni.

-       Megyek, és átöltözök! – bújtam oda férfias illatú mellkasához, miközben egy csókban forrt össze az ajkunk.

-       Jöhetsz így is – kacsintott egyet, majd látta az arcomon, hogy ez a beszólást olyan ’ megverlek, ha még egyszer ilyet mondasz’ beszólás volt, úgyhogy odahajolt az arcomhoz, próbálkozott egy puszit adni kiengesztelésül, de elhúzódtam, és bementem a fürdőszobába. Ezúttal még vittem is magammal a ruháimat, tanultam a helyzetből, bár nagyon is megérte hibázni. Nagyon is megérte.

Lehet, hogy Justin most megsértődött, de egyem a szívét, legközelebb legalább nem akar kitenni emberek elé szinte meztelenül. Nem haragszok rá, sőt! Csak egy kicsit tanuljon illemet a drága.

Gondosan rendbetettem magamat, mivel nem tudtam, hogy hova megyünk, felvettem egy kényelmes egybe szoknyát, de mivel túl rövidnek éreztem, felvettem alá egy rövidnadrágot. Nem látszott ki, nem kell most nevetni, hogy ’de gáz, hogy néztél ki’. Nem látszott ki a nadrág a szoknya alól, csak így kényelmesebbnek, és biztonságosabbnak éreztem. A hajamat felkötöttem egy laza kontyba. Igazából nem tudtam mit kezdeni magammal. Túl nagy feladat volt, hogy elegáns és kényelmes szerelést válasszak. Mi van, ha elvisz, mondjuk valami repülőugrásra? Reménykedem, hogy nem, mert ha zuhan a repülő, és le kell ugrani, én ott halok meg inkább. De talán elvisz egy kávézóba… nem mintha az nagy élményt jelentene, de vele biztosan az lenne.

-       Kész vagyok – ugrottam a hátára, miközben a TV-t kapcsolgatta nagy unalmában. Hogy meglepődött, az látni kellett volna. Mint akit üldöznek úgy ugrott fel a kanapéról – Visszakaptad! – kiabáltam neki, miközben a nevetés egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Azok a meglepett hatalmas barna szemei…

-       Nem értem a nőket. Mintha bálba mennének minden egyes alkalommal, amikor a fürdőszobába mennek.

-       Honnan tudhatnám, hogy nem oda megyünk? Elmondtad?

-       Nem, de úgy is gyönyörű voltál, ahogy reggel voltál. Így is gyönyörű vagy. mindenhogy – odahajolt a nyakamhoz, és csókolgatni kezdte – az illatod. Az illatod is az enyém. A szád, a kezeid, a szíved… - mintha tegnap este lett volna. Justinon elhatalmasodott a szerelem, mintha megint a szobába akart volna hurcolni.

-       Teljes egészemben a tiéd vagyok… De már indulhatnánk – nevettem el magamat.

-       Milyen ideges valaki, nézzenek oda! – nevetett Justin velem együtt, majd egy utolsó puszit adott a nyakamra, megfogta a kezemet, és kisétáltunk a kocsiba.

Nem féltem, hogy megint elvisz a világ másik felére, és kikötünk valahol, aminek máig sem tudom a nevét. Nem féltem, mert most minden rendbe volt. Most éreztem először úgy a kapcsolatunkban, hogy minden rendben van. Ennyi rossz után, jobb érzés nincs is a világon. Csak el ne kiabáljam…

Kiszálltunk az autóból. A tengerparton találtam magamat. Mintha egy elhagyatott rész lett volna, nem azért, mert el volt hanyagolva, csak a szokásos nagy tömeg nem volt a parton. Egy-két emberen kívül, akik a vízben pancsoltak, és egy kisebb éttermen ívül nem volt ott semmi az égvilágon. Mégis rabul ejtett a hely. Mivel a nyár már beköszöntő félben volt, a nap ezer ágra ragyogott a part aranyszínű homokjára. A tenger nem dühöngött, csak egy-két kisebb hullámot vetett hatalmas medrében.

-       Hogy tetszik ez a hely? – ölelte át Justin a derekamat, majd megfogta a kezemet, és közelebb sétáltunk a vízhez. Még soha nem jártam ilyen helyen azelőtt, az is új dolog volt számomra, hogy a homokban sétáljak. Levettem a cipőmet, mire Justin elmosolyodott, és ő is ugyan azt tette. Letettük őket egymás mellé, közel az autóhoz. Nem mintha valaki ellophatta volna, mert alig volt ott valaki. Csak ő meg én; újra.

Kézen fogva besétáltunk bokáig a vízbe. A lábainkat a tenger habjai mosták. Új szerelmemként azt hiszem a tengert mondta volna, ha bárki kérdezte volna. Bár Justin megért minden kincset, még a tengernél is jobban imádtam.

Kézen fogva beszaladtunk a tengerbe, meg vissza, a ruhám alja már tiszta víz volt. De vagy órákig ezzel szórakoztunk, hogy ki-be futottunk a vízből. Amikor kijöttünk, mindig fáztam a hideg szellőtől, úgyhogy újra és újra visszarángattam magammal Justint. Megfogta a derekamat, felemelt, és elindult velem befelé a vízbe.

-       Ne! Tegyél le, Justin, vigyél ki! – kiabáltam, mert azt hittem, hogy besétál velem egy húszméternyit és belevág a vízbe.

-       Nem doblak bele, nyugodj meg – mosolygott rám azzal a megnyugtató mosolyával. Ha ő mosolyogni tud, akkor minden rendben van. Ez tény. Bíztam benne, tudtam, hogy nem fog beledobni a habokba. Nem dobhatott bele. Ő még nem tudta, de úszni nem tudtam. Ez nem igaz, vagyis nem így mondanám, mert tudtam valamilyen szinten, de ha hirtelen beledobott volna, tuti ott fulladtam volna meg.

Derékig besétált a vízbe, belelógatta a lábaimat, majd visszafordult, és kisétált velem. Miután fogaimat vacogtatva ültetett le a földre, mivel a vizes részeimet a hideg szél még jobban fázította, Justin levette magáról a piros pulóverét, és rám terítette.

Rámosolyogtam, mire leült mellém, átkulcsolta ujjaival ujjaimat, és ott ültünk percekig szótlanul, és néztük a tenger mozgását. Mind a ketten gondolkodtunk. Mi lenne, ha ez lenne az életünk?... Csak arra eszméltünk fel, hogy az eső egyre nagyobb szemekben esik ránk, úgyhogy felálltunk, és az autóhoz futottunk. Mire összeszedtük a cipőinket, teljesen eláztunk. Mind a ketten egy merő vizek voltunk, locsogott belőlünk a víz. A kocsiban húzódtunk meg.

Úgy szorongattam magamhoz azt a piros pulóvert, mintha megmentené az életemet, pedig csak egy közönséges pulóver volt, amit ő adott nekem. Benne volt az illata, ami többet jelentett bármelyik nagy ajándéknál.

Szép volt ugye? Kár, hogy nem lehetett az…

Sziasztok:) Visszatértem, és megújult erővel folytatom a történetet:) Ha sok kommentet írtok, akár naponta/kétnaponta rakok fel részt. Nem olyan sokára befejeződik a blog, már most jönnek a legizgalmasabb részek, mégis arra gondoltam, hogy nem írok újabb ilyen hosszú történetet. Hogy tetszene nektek, ha több rövidebb történetet írnék Justinról, amik nagyjából 10-15 oldal terjedelműek lennének??

Jó olvasást, kommenteljetek sokat♥