15.Rész~Nem akartam látni..

A legromantikusabb hely számunkra… Ez a három szó a fellegekbe repített. Egy másik világban éreztem magam, apró pici színes virágok között. A virágok egy réten voltak, én pedig a gyönyörű zölden csillogó pázsiton szaladgáltam. A legfelemelőbb érzés, amit valaha éreztem. És mindez két másodperc leforgása alatt történt. Amikor kinyitottam a szememet, hasonló látvány fogadott. A kórház kertjében, Justin ölében, fényesen áradó napsütésben.

Az utolsó pár szó, amit hallottam Justin szájából, teljesen eljátszott a képzeletemmel. Kíváncsi vagyok, hol az a hely, amit mind a ketten tökéletesnek gondolunk. Sosem beszéltem arról, hogy hol szeretnék élni, mit szeretnék látni, hova szeretnék utazgatni. Pedig ötletem az lenne, ha egyszer elkezdenem sorolni, győzné valaki végighallgatni. Egyik legnagyobb álmom utazgatni a világban. Hogyha egyszer hatalmam lenne valami felett, vagy csak egyszerűen megengedhetném magamnak, szeretnék az afrikai kisgyerekeken segíteni. Úgy, mint Justin rajtam. Sosem tudom majd ezt meghálálni…

-       Hol az a hely? – suttogtam óvatosan fülébe, miközben próbáltam kényelmesen elhelyezkedni kemény combjain.

-       Azt majd akkor fogod megtudni, hogyha ott leszünk – mosolygott lágyan, majd méz szőke hajam tincseit kezdte el birizgálni. Jobbra-balara tűzte, majd egy kisebb fonást rakott a jobb oldalamra.

Ez után a délután után még két napig kellett a kórházba maradnom. Ez alatt a két nap alatt Justin minden pillanatban velem volt. Az első éjszaka nem tudtam rábeszélni, hogy menjen haza, és pihenje ki magát, úgyhogy kinn aludt a folyósón egy hideg, kemény fehér széken. Második estén a fáradtságtól összeesve rogyott az ágyamra. Nem engedhettem, hogy megint benn aludjon. A délelőttök, és a délutánok egyhangú boldogságban teltek el. Sétálgattunk a kórház gyepes pázsitján, történeteket meséltünk egymásról, az eddig megélt történeteseinkről. Justin elmondta nekem, milyen érzés volt átélnie a hirtelen jött hírnevet, elmondta, mennyire hisz Istenben. Mindent tőle kapott, a sikere is tőle származik. Nem is tudtam, hogy ennyire vallásos. Én szintúgy szeretem az Istent, járok templomba alkalmakkor, esténként gyakran imádkozok. Nem tudtam eddig milyen, ha valaki ennyire hisz valamiben..

-       Itt az idő! – ébresztett fel Justin reggeli kómás állapotomból. Felemelte a bőröndömet, jelezve, hogy nemsokára kiléphetek ezek közül a borzalmas kórházi falak közül. Arcára hatalmas mosolyt varázsolt, ami letörölhetetlennek látszott. Régen láttam ennyire boldogan mosolyogni. Ennél csak akkor volt vidámabb, amikor megkérdezte, hogy szeretnék-e vele lenni. Nem bántam meg, hogy igent mondtam.

Álmosan megdörzsöltem a szememet, majd Justinnal együtt összepakoltam a ruháimat. Pár perccel az után, hogy végeztünk, az orvos lépett be a terembe. Tekintete nyugodt volt, barna szemei csak úgy mosolyogtak. Átadta a leleteimet és egy utolsó jókívánsággal búcsúzott.

-       Nagyon vigyázzon magára, Leena kisasszony, nem szeretnénk többet benn tartani huzamosabb ideig a kórházban. Ezen túl minden hónapban kétszer kell bejárnia vizsgálatra. Azok a vizsgálatok csak rutin feladatok lesznek, pár órát igénylenek. Sok szerencsét az elkövetkező időkhöz! – megölelt, majd kifordult az ajtón. Ez teljesen meglepett. Nem tudtam, hogy ennyire bensőséges kapcsolatot ápolnak erre az orvosok a páciensekkel.

Justin rám mosolygott, megfogta a csomagomat, másik kezét pedig felém nyújtotta. Kéz a kézben sétáltunk ki a kórházból. Soha többet nem töltök egy napnál többet benn. Kibírok inkább ezer fájdalmat, de nem fordulok orvoshoz. Pedig kiskoromban az volt a legnagyobb álmom, hogy egy nap majd orvos leszek. Erről ez a pillanat volt, amikor végleg lemondtam.

Justin elvitt a házába. Nem is lehetett háznak mondani, inkább egy csodálatos kastélyra hasonlított belülről. A falak márvány kirakással, arannyal díszítve, a legmodernebb dolgok, amiket valaha láttam, megtalálhatóak voltak. A konyha egyedi volt, mégis amerikai stílusban volt megtervezve. Az emeleten mozi szoba volt, gombnyomásra működő popcorn automatával. Volt fenn minden, amit szem kívánt magának. Edzőterem, biliárdasztal, szauna, hatalmas terület, tele kényelmes bőrből készült barnás fotelekkel. Minden szín harmonizált egymással. Tizennégy szobája volt a villának. Tizenhármat néztünk végig egymásután. Mindegyiknek másmilyen elrendezése, más stílusa volt, más dolog kápráztatott el benne. Az utolsó szobánál Justin Megfogta a kezem, majd megcsókolt.

-       Csukd be a szemedet! – engedtem utasításainak, és éreztem, hogy valamit a fejem köré teker. Próbáltam kinyitni a szemem, de egy kendő takarta el kép világomat. Justin megfordított, megfogta mind a két kezemet, majd maga után húzott. Hallottam, hogy lenyomja a kilincset, és kinyitja az ajtót.

Orromat rózsaillat csapta meg, és csobogó hang hallatszott valamerről. A levegő nedves volt, valami különlegeset éreztem a rózsaillat mellett. Justin elkezdte lehúzni a fejemről a kendőt, amikor hangos csapódást hallottam. Odakaptam a tekintetemet, de nem láttam semmit, még mindig takart a ruhadarab. Justin is odakaphatta a fejét, mert idegesen próbálta visszakötni rám a kendőt. Kikaptam kezei közül magamat, és szabályosan letéptem a fejemről. Justin kétségbeesett tekintetét látva arra a helyre pillantottam, ahonnan a hang jött. Elképedtem.. Ehhez foghatót nem láttam.. nem akartam látni.