13.Rész~Maga rossz katona lenne!

Élveztem a pillanatot, addig, ameddig csak lehetett. Elvesztem hatalmas szeretetében, szívem izzani kezdett a csók hatásától. Egy gyönyörű pillanat volt, ami már napok óta kikívánkozott magából. Lehet, hogy elég vak voltam, hogy nem vettem észre, mi folyik le Justinban. De hát ő szeret engem! Vajon én is így érzek, vagy csak ez egy apró testi vonzalom, ami most ide-oda tengődik bennem?

Akármilyen jó érzéssel is töltött el puha ajkainak ölelése, véget kellett vetnem a csóknak. Hirtelen felnéztem a plafonra, és megszorítottam a nyakamban lógó medált. Egyszeriben elszégyelltem magamat, arcom pírja vörösre változott. De amilyen gyorsan megtörtént, olyan gyorsan el is múlt. Hogy feledkezhettem meg arról a fiúról, akit nemrég több ezer kiló méterrel magam mögött hagytam?

’ Ha ránézel a medálra, én fogok majd eszedbe jutni.’ Ezeket a szavakat mondta Dave, amikor a nyakamba akasztotta a nyakláncot. Akkor beszéltünk utoljára.

Valójában Justin is észrevette, hogy bánt valami. Észrevette, hogy a medált nézegetem olyannyira, és a régi emlékeket keltem újra életre. Megfogta a nyakláncot, kivette a kezemből, és berakta a pizsamám alá.

-       Emlékszel, hogyan búcsúzatok el? – halkan beszélt, mégis megértettem. Talán, aki méterekkel, akár pár centivel arrébb állt, annak nem sikerült volna – Mit mondott, amikor elbúcsúztatok egymástól? – rám emelte hatalmas barna szemeit, megsimította az arcomat.

Elbizonytalanodtam, magam sem tudtam, hogy mit is akarok pontosan ettől a helyzettől. Azután eszembe jutottak a szavak, amiket én mondtam Davenek. Amik kimondásakor majdnem megszakadt a szívem. Mire meg tudtam szólalni, Justin kimondta helyettem, és én vele suttogtam. Pont úgy, ahogy én meséltem neki. Teljesen.

-        Akármilyen nehéz lesz, de ne várjunk egymásra. Ez a kezelés elhúzódhat hónapokig, sőt talán egy-két évig is. Te egy jóképű, aranyos srác vagy, szenvedés lenne neked ez az időszak. Ahány lányt meglátnál, görcsbe szorulna a gyomrod. Nincs az a szerelem, ami kibír több hónapot a másik nélkül. ha visszajövök, és még mindig egyformák lesznek az érzéseink, akkor együtt leszünk. Most szabad szárnyakat adunk egymásnak – szünetet tartott, majd újra megszólat - ezt mesélted nekem.

Igen, ez így volt. Akkor még megszorítottam a kezét, talán utoljára, igazán, őszintén a szemeibe néztem.

-       Leena! Ne legyen lelkiismeret furdalásod, hiszem megegyeztetek! Bennetek volt, hogy nem tartotok ki egymás mellett a távolban is. Boldog lehetsz másik fiúval is – megszorította a kezeimet, majd elengedte. Elbizonytalanodott – Ha csak nem szereted még mindig…

Attól félek, inkább a lelkiismeret-furdalás dolgozott bennem, nem pedig az elvesztésének a fájdalma. Igaza van Justinnak. Nem kellene ennyire ragaszkodnom a múlthoz, főleg így, hogy nem is szeretem már Davet. Nem, ez nem igaz! Nagyon is szeretem, de már nem úgy, mint régen. Ha még egy esélyt adhatnék a kapcsolatunknak, határozottan csak a barátja szeretnék lenni. Nem tudnék máshogy dönteni. Túlságosan elvarázsolt a mellettem ülő fiú tekintete, érintése, szeretete. Az is csodálatra méltó, hogy mennyit tud mosolyogni, mennyire nagy az akaratereje, és hogy mennyire tud szeretni.

Hagytam a csábításnak, visszacsókoltam. Justin csók közben elmosolyodott, majd közelebb húzódott. A múltnak vége, és most egy fantasztikus dolog veszi kezdetét. Engedtem csókjai melegének. Amikor külön váltak ajkaink, egymásra mosolyogtunk.

-       Remélem, hamarosan kiengednek a kórházból. Veled szeretnék lenni, még többet! – rám mosolygott, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Én is szerettem volna, de még hogy! Már elegem volt a szürke kórházi falakból. Egy idő után azt veszed észre, hogy a falak egyre közelebb jönnek. Napról napra szűkebb a tér, miközben nem változik semmit… Csak a képzelőerőm játszott velem. Én pedig Justinnal játszottam.

-       Hát, komolyan gondoltad? Szerintem elfelejtettél valamit – beletúrtam a hajamba, miközben szemeibe mosolyogtam. Jó álca volt ahhoz, hogy rossz lány hatását keltsem.

-       Igen? Mit is? – a hangulat kettőnk között egyre jobban fokozódott, egyre jobban éreztük magunkat. Gátlások nélkül. Nem is tudom mikor nevettem utoljára ilyen jókedvűen.

Kellet egy hosszabb idő, amíg rájött, hogy mire is gondolok. De megérte. Esetenként örömömben még egy-egy könnycsepp is lepottyant pilláimról. Ahogy ez a srác grimaszolni tud, és ahogyan produkálja magát, az egészen ámulatba ejtő.

-       Leena Brown! – kiáltott fel Justin, mire felültem a kórházi ágyban.

-       Igenis! Nevettem fel, és katonát játszva tisztelegtem neki. Nagyon rossz katona lennék, ha Justin lenne a felettesem, mert, ahogy ránéztem, pár másodperc múlva elkapott a nevetés. Justin kiugrott mellőlem az ágyból, majd letérdelt az ágyam mellé.

-       Leena kisasszony, magából piszkosul rossz katona lenne! Inkább ne állj be a hadseregbe!Inkább…  – megszorította a kezemet - Inkább… Lennél a barátnőm?