Minden rossz elkezdődik: 6.Rész~Jó ötlet volt eljönnöm?

Hirtelen távolabb húzódtam tőle, és megfogtam a

nyakamban lógó medált.

- Megnézhetem? – nézett rám Justin kíváncsi tekintettel. Átnyújtottam a kezébe – Nagyon szép! Kitől kaptad?

- A barátomtól – halkan, szégyenlősen suttogtam. Még furcsa volt a helyzet, hogy egy teljesen idegen személlyel utazok a világ másik részére.

Justin rám mosolygott, majd hátradőlt a vajszínű bőrülésen. A több órás repülőutat felváltva aludtuk végig. Egyszer ő, másszor én bóbiskoltam el a hosszú utazás alatt.

Valami hihetetlenül rosszat álmodtam. Igazából nem is emlékszek már rá teljesen, csak pár folt maradt meg az egészből. Egy éles golyó száguldott valaki felé, a következő pillanatban pedig fröccsenő vérzuhatag, és egy pár áldozat körülötte.

Egy újabb rémálom, egy újabb jelentéktelen hiedelem, egy újabb felesleges sikoly, újabb izzadságkönnyek a homlokomon. Mindez csak azért, hogy egyre rosszabb előítéleteim legyenek a kezelésről. Megérte eljönni? Még meg sem érkeztem, de mér rosszabb, mint otthon volt…

Hangos lihegéssel keltem fel ebből a szörnyűségből.

- Nem kell segíteni valamiben? - nézett rám Justin csodálkozó szemekkel.

- Csak rosszat álmodtam. Nem akartalak megijeszteni.

- Nem szeretnéd elmondani? – nézett rám bájosan nagy barna szemeivel.

- Nem – jelentettem ki határozottan, talán kicsit undokon a körülményekhez képest – Sajnálom. Nem szeretném.

- Figyelj, ha leszállunk, találkozni fogsz anyummal, a menedzseremmel, a legjobb barátommal, meg pár emberre, akik fontosak nekem. El fognak fogadni, csak próbálj kedvesebb lenni. Mint a kórházban, amikor egymásról beszélgettünk.

- Tényleg, tényleg sajnálom. Csak kicsit felzaklatott – próbáltam menteni a menthetőt, de ebből már csak rosszul jöhettem ki.

- Akkor beszéld ki magadból! – förmedt rám, a megszokott hangerőnél hajszélnyit hangosabban.

Elszégyelltem magam. Ha tudná, mi áll a dolgok mögött, nem haragudna most rám, annyira. Megbízzak benne annyira, hogy elmondjam neki az álmaimat? Hosszas újabb csend után, ami megint eluralkodott kettőnk között, rápillantottam Justinra, és halkan belekezdtem a történetbe.

- Vér folyt benne, friss vér. Justin! Rengeteg vér volt benne! – ezt már-már olyan erőteljesen mondtam, hogy majdnem eltört a mécses. VÉR. De mit jelenthet ez?

Justin rám nézett, félrebiccentett fejjel nézett rám. Mintha már bánná az egészet. Szemében valami felcsillant, oldalra húzta a száját, és gondolkozni kezdett. Eszébe jutottak neki a titkok, amiket elmondtam? Újra felém pillantott, most viszont elmerült az én szemeimbe. Hosszasan néztük egymást. Legalábbis nekem úgy tűnt, hogy az idő lassan telt, míg a szemeiben rejlő árnyakat fürkésztem.

- Nehéz lehet most a helyzetedben. Mondd el nekem nyugodtan, ha bármi baj lenne, rosszul éreznéd magad, hiányzik valaki – újra megpróbált mindent, ami tőle telhető volt. Egy angyal veszett el benne.

- Te vagy itt az egyetlen barátom – lenéztem a repülő padlózatára, hátha túl tolakodónak találja ezt a kijelentésemet.

Megfogta az államat, felemelte, mélyen a szemembe nézett, és elmosolyodott. A mosolya. Ennyi mosolyt, amennyi belefér egy ekkora emberbe, álmomban sem találtam volna. Majd egyre közelebb jött. A szemkontaktus után egész más jött. Közelebb húzódott, és megölelt. Kezei simogatása olyan érzést keltett bennem, mintha otthon lennék, Dave karjaiban.

Eközben a gép nagy léptekkel közeledett a leszállópálya felé, ami már alig szám méterre volt a gép aljától. Először a felhőkön, majd a leszállópályán hasítottunk át. Ez volt az első repülésem. Miután leállította a pilóta a motort, Justin szállt ki legelőször. Ott álltam a háta mögött, és elbújva figyeltem a Justinra váró embereket. Mindenki hatalmas ovációval fogadta őt. Körbeölelték, körbecsókolták, mint ahogy a rég nem látott barátot szokás. Ott volt az édesanyja, a menedzsere, egy fiatal srác, és egy velem egykorú lány.

- Na figyeljetek! Bemutatom Leena Brownt, a lányt, akit elhoztam, hogy meggyógyuljon.

„Isten hozott! Örülünk, hogy itt vagy!” Sok-sok féle kedvességgel bíztattak, ami egy kicsit meglepett. Azt viszont még inkább, hogy az a lány, aki az imént ott állt a többiekkel, most undokan szemrehányást tett.