11.Rész~Meghalt!

’ Hogy is mondhatok ekkora lehetetlenséget?’ Talán csak hipnotizálva vagyok. Elvarázsolt Selena gyönyörűsége. Selymes hajának szállása, puha kezeinek érintése, kecses alakjának finom mozgása, rózsás ajkainak csókjai, kávészínű szemeinek szenvedélyes pillantása. Ahogy végignéztem a mellettem heverő gyönyörűségre, megakadt a szemem arcán, milyen békésen alszik. Ezek a gondolatok visszaringattak legmélyebb álmomba, és csak órákkal később tértem magamhoz. Végigtapogattam csukott szemmel a mellettem levő helyet, de csak a gyűrött lepedőt, és a félredobott takarót találtam. Leírhatatlan érzésem támadt, amitől riadt tekintettel ugrottam ki az ágyból.

Selena sehol, csak a hűlt helyét találtam. De az ágynak az az oldala, amin feküdt, nem hűlt ki teljesen. Körbenéztem a házban minden helyen, ahol idejét szokta elütni, de nem találtam sehol. Selena..!

Elkeseredetten leültem a nappaliban lévő kanapéba. Mi történt? Minden olyan hihetetlenül tökéletesnek tűnt, mintha legszebb álmom vált volna valóra. De az is lehet, hogy csak az egészet álmodtam. Legszívesebben fogtam volna a legközelebbi tárgyat, ami a kezem ügyébe akadt, és földhöz vágtam volna. Addig csináltam volna, amíg nem fájt volna a padlónak legalább fele annyira a sok üvegszilánk becsapódása, mint ahogy nekem fájt a csalódás.

Felálltam, hogy megmossam az arcomat hideg vízzel, azt remélve, hátha az valamennyire felébreszt ebből a szörnyű rémálomból, és visszarepít a valóságba. Ahogy a fürdőszobába sétáltam, megakadt a szemem egy fehér kis levélen. Eleinte nem is foglalkoztam vele, de nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, úgyhogy abban a pillanatban vissza is fordultam és felemeltem.

„ Remélem, amikor ezt a levelet megtalálod, már nem haragszol rám. Justin! Meg kell értened, hogy ez nem mehet így tovább! Tarts ki az elkövetkező időszakban, akkor is, ha olyan dolgok történnek körülötted, amitől minden gondolatodban megborzonganál! Szeretlek Justin!     Selena”

Selena írása volt, de ahogy meg volt a levél fogalmazva, az korán semő rá vallott. Sosem beszélt így. Miféle buta játék ez? Valaki öntsön a nyakamba egy pohár hidegvizet! Fel akarok kelni ebből a rémálomból!

Az elkövetkező egy órában összeszedtem magamat. Megtisztítottam az arcomat, lenyugtattam magamat testileg-lelkileg. Ami pedig Selanát illeti, próbálok erős maradni. Igazán nem is szeretett, ha köszönés nélkül elment. Vagy? Talán nem kellene magamnak hazugságokat bebeszélni. De inkább biztosra megyek. Nem jobb nekem egy független egyedülálló srácnak lenni, aki nem függ senkitől? Már nem tart magával a hűség és a tisztelet törvénye.

Ezzel vigasztaltam magam, pedig belülről nagyon is gyenge voltam.

Ebben a viharos időszakban hova mehettem volna? Egy baráthoz, akinek ugyan akkora szüksége van most a lelki társra, mint nekem. Autóba ültem, és elvezettem a Miaimiban lévő kórházhoz. Amint beléptem a kórteremben, épp megzavartam a reggeli szokásos ellenőrzést, úgyhogy kiküldött az orvos. Kimentem a folyósóra, amíg várakoztam, körbenéztem az intézményben. Benéztem egyik-másik helységbe, végignéztem a beteg embereken. Végignéztem az orvosokon, és végig a folyton pletykákat szövögető nővéreken. Egy nagy csoportban körbeálltak egy ápolót, és hüledezve hallgatták, majd kombinálták tovább a történteket. Ezennel arról susmorogtak, hogy ’ biztos a végzet vitte el ’. Magamban mosolyogtam ennek a pár szónak a hallatára. Meghalhatott valaki… és még ebből is pletykát csinálnak. Hihetetlen mennyi felesleges energia van bennük!

Visszasétáltam Leena kórterméhez. Akkor már nem volt benn nála senki, amikor visszaértem, úgyhogy bementem hozzá.

- Justin! Mit keresel itt megint? – nézett rám hatalmas, kipihent szemekkel.

- Hozzád jöttem, de ha gondolod, akkor haza is mehetek.

-  Meg ne próbáld! Gyere ide! – felém nyújtotta kezeit, és maga felé húzott. Megfogtam vékony ujjait, és leültem az ágya szélére. Ahogy szemeibe néztem elmosolyodott, és megpuszilta az arcomat – Nem gondoltam, hogy ennyire fontos leszek majd neked – úgy ragyogott a tekintete, mintha az ausztrál paradicsomból tért volna haza.

- Mennyire fontos? – mosolyodtam el én is. Hiszen elmondtam, mennyit jelent nekem.

- Azt hittem, hogy majd bejössz egyszer-kétszer a kezelés ideje alatt. De ez már a harmadik eset, hogy itt vagy. Nagyjából fél nap alatt.

- Csak szükségem volt valakire – elvesztem tekintetében, majd megcsókoltam a homlokát.

Ami szép, azt mindig el lehet rontani. Pedig az a pár perc, amit ennyire személyesen együtt töltöttünk, olyan volt, mint a tegnap este Selenával. Legalábbis ugyan annyira jól éreztem magam. Testi kapcsolat nélkül.

Az orvos most is lihegve, kimerülten rontott be a terembe.

-        Ki kell majd a rendőröknek hallgatniuk magukat. Az eszem megáll! Vallják be! Maguk csinálták?

-       Mégis mit? – ugrottam fel meglepetten Leena ágyáról. Most vagy visszakapjuk a tegnapi csínytevésünket, vagy tényleg oktalanul ránk akarnak fogni valamit.

-       Ezt már ne merje viccnek venni!- az orvos egyre idegesebb lett, a hangját teljes hangerőre emelte - Nem érti? Meghalt!!