7.Rész~Pedig Én tiszta szívemből szeretem..

Most komolyan féltékeny erre a lányra? Miért csinálja 

 ezt? Én tiszta szívemből szeretem, és remélem, hogy egy napon majd végleg együtt lehetünk. Ő meg Én, egy párt alkotva hivatalosan is. Ez az álmom, mióta megláttam először. Szerelem volt első látásra. De még is azt érzem, hogy ő ezt egyre kevésbe értékeli. A kapcsolatunk, már… már nem olyan, mint régen volt. Igen, megváltoztam, felnőttem. Tisztában vagyok azzal is, hogy ő is felnőtt és nem vagyunk már gyerekek. Mégsem tudom elfogadni, ahogy mostanában állunk egymással. Apró veszekedésekbe zuhanunk, amik ezelőtt sosem voltak. Meg kell ezt változtatnom, hogy ne legyen így. Remélem, ugyan ezt gondolja, mint én.

-       Selena! Kincsem, megbeszéljük, ígérem. Leenát bevisszük a kórházba, utána pedig kettesben maradunk – mosolyogtam rá bíztatóan, de még csak a szemembe sem akart nézni – Selena!

-       Én nem tartok veletek. De siess! Hazamegyek, otthon várlak – egy erőltetett mosolyt gyöngynyű arcára csalt, és már indult is. Mielőtt elment volna, a keze után kaptam, visszarántottam magamhoz és egy lágy csókot leheltem ajkaira. Most talán a mosoly, amit az arcára csalogattam, igazi volt.

A többiekre néztem, akik még mindig lelkesen figyeltek, hiszen örültek annak, hogy újra itt vagyok velük. Tudattam velük, hogy pár óra múlva visszajövök. Újra észrevettem a szemükben az aggódó csillogást. Végül is, ezt az évek alatt már megszoktam. Most mégis egy pillanatra megérintett. Selena, mért csinálod ezt velem?

Pár perccel később bekísértem Leenát az autóba, bepakoltam a csomagjait, és indultunk a kórházba.

-       Justin? Útban vagyok? – Tette fel a kérdést félő, szomorú hangon. Láttam rajta, hogy legszívesebben elmenne haza meghalni, minthogy útba legyen bárkinek is.

-       Mért lennél útba? Mért kérdezed ezt?

-       A barátnődön látszott, hogy egyáltalán nem örül annak, hogy én most itt vagyok. Nem akarom, hogy kerülgessetek. Nekem elég lesz az is, ha felraksz a legközelebbi repülőre, ami hazavisz, onnantól pedig csak eltalálok a szüleimhez.

-       Ne hülyéskedj! Itt vagy csak biztonságban! Selena pedig nem rád haragszik, hanem rám. Elmondhatok valamit?

-       Persze – bólintott egyet, és beleegyezett abba, hogy meséljek neki.

Félreálltam az autóval, amikor egy kisebb, elhagyatottabb úton voltunk. Bekanyarodtunk a fák közé, egy buckás földútra az erdőben. Felé fordultam, megfogtam a kezét, majd belekezdtem.

-       Én, és Selena már nem vagyunk olyan boldogok, mint régen. Szeretjük egymást, de mindig találunk egymásban egy-egy tüskét, amit ki kell húznunk, azzal is a másik idegeit marcangolva. Érted? Ne haragudj rá, ne figyelj most rá. Ő egy nagyon rendes lány, csak most gödörben vagyunk. Hidd el, ha megismer téged, és te is őt, ti lesztek a legnagyobb barátnők! – Mosolyogtam rá, hiszen magam elé képzeltem, ahogy Leena és Selena mint legjobb barátnők beszélgetnek. Bárcsak így lenne. Végre vége lenne a háborúnak.

-       Tényleg?

Csak beszélgettünk, és beszélgettünk, észre sem vettük, hogy mennyire szalad az idő. Legalább egy órát ott ültünk egymással szemben és osztottuk meg egymással azokat a dolgokat, amiket talán sosem mondtunk el másnak. Lehet, hogy még alig ismerjük egymást, de tudom, hogy ez egy tökéletes kezdet valamihez.

Bevittem Leenát a kórházba. Most nem akarom, magára hagyni. Az elbeszélgetett óra nagyon sokat jelent. Megnyugtat, hogy nagyon jó körülmények között hagyom ott. A kórház gyönyörű, az ellátás ötcsillagos, az orvosok és az ápolók teljes mértékben törődnek a betegeikkel. Ez talán a világ egyik legfelelősségteljesebb kórháza. Vigyáznak a betegekre.

-       Majd meglátogatlak. Amikor csak tehetem – ezekkel a szavakkal búcsúztam el Leenától. A fenébe is az idővel, hogy magamra is alig van időm. Mindenki azt akarja, hogy szakadjak szét, és nincs időm a fontos dolgokra.

-       Viszlát, Justin – becsuktam az ajtót, és elindultam hazafelé.

Jaj ne! Elfelejtettem Selenát… Ami az autó kipufogóján kifért, engedtem neki. Idegből erőltettem rá a kocsira ezt a teljesítményt. Teljes gázzal száguldottam az egyetlen lány felé, akit szeretek. A több mint két órás út így alig telt bele egy órába, mégis elkéstem.

-       Itt vagyok, Kincsem – bújtam mellé a fotelbe, majd nyomtam egy csókot a homlokára.

-       Késtél! Hol voltál ilyen sokáig? Az a lány elvette az eszed – rám nézett üveges tekintetével, majd folytatta – Mondj igazat Justin. Megcsaltál?

-       Hogy mered ezt gondolni rólam? Amikor szeretlek – egyre mérgesebb lettem. Mért nem bízik már bennem?

-       Mit csináltatok az erdőben órákig? – emelte rám kérdően tekintetét.

-       Selena, te utánam küldtél valakit?