26.Rész~OLLG

Még mindig ennek a mondatnak a hatása alatt álltam: ’Valaki üldöz minket’, pedig már rég elhagytuk a környéket. Justin nyomta a gázt, mintha tényleg ott jött volna mögöttünk a halálos veszélyt jelentő gyilkos, vagy mintha a halál akarna minket kiragadni hófehér, csontos ujjaival, amik a fekete köpenye alól kandikálnak ki. Féltem. Láttam Justinon, hogy most ő is fél. Talán jobban, mint én. Retteg. Remegve ült a volán előtt, idegesen taposta a féket és a kormányt felváltva. Csak úgy füstöltek és nyikorogtak az autó alatt a gumik. Rendes körülmények között rászóltam volna, hogy vigyázzon, mert még véletlenül a mi életünket is kockára teszi, de nem tudtam. Nem mertem kimondani. Hisz úgy éreztem, hogy tényleg baj van. Eddig Justin erős volt, nekem annak mutatta magát. De most nála is eltört valami. Láttam rajta, hogy félti az életét.

Ámokfutását a korház bejárata előtt fejezte be. Elhozott kontrolra. Holnap lesz ott az ideje. Justin készül valamire, de nem akarja elmondani. Bevezetett a megszokott helyre szótlanul, majd megkereste Mr. Cawford-ot, hogy jöjjön, és végezze el a megszokott vizsgálatokat.

Pár perc elteltével már egymás mellett jöttek, de valami ott volt közöttük. Justin az előbbinél még zaklatottabb volt, és az orvos is idegesen turkált őszes hajában. Nem szóltak semmit. Most valahogy a hallgatás volt a legrosszabb számomra. Bármit mondhattak volna, bármit! De olyan nyomasztó volt a hallgatásuk. Talán az orvos mondott valamit a meghalt nővérről??

Bevezetett az orvos a vizsgálóterembe, de egy szót sem szólt továbbra se, csak szótlanul elvégezte a rutinvizsgálatokat.

-           Megbeszéltük, hogy kapkodja magát, nem megmondtam?? – nyitott be Justin a terembe, és hangos kiabálásba kezdett.

-           Utoljára elmondom, ne merjen sürgetni! Rég lejárt a munkaidőm, egy nappal korábban hozta a lányt! Tudja nekem is van családom, és velük akarok lenni, nem pedig a maga hangulatváltozásainak tanúja lenni! – kelt ki magából Mr. Cawford. Egy egész szócsata alakult ki köztük. Dobálták egymásnak a fájóbbnál fájóbb sértéseket, én pedig várhattam percekig, amíg abba hagyják. Mire jó ez most? Nincs ennél nagyobb problémánk?

Ez az egész nap olyan volt, mint a legrosszabb rémálmom. Azt hittem előtte, hogy rosszabb már nem lehet. Elszakítottak a családomtól, Selena ott feküdt előttem egy merő vérben fuldokolva, halottan. És most? Nem halt meg senki. De valaki a vesztünket akarja. Mindenki összeugrik körülöttem, nem mondanak semmit. Ez a legnyomasztóbb az egészben. Nem is a halál. Egy kicsit elgondolkoztam, mi lenne, ha erről tudna a családom..  mikor megint az autóban ültünk. Ezúttal rá mertem kérdezni, hogy hova megyünk. Nem akartam megint elbújni a világ elől. Ezúttal nem.

-           Látni akarom még egyszer a rajongóimat – mi az, hogy még egyszer? Ledöbbentett ezzel a mondattal. Arcára néztem, amit pont abban a pillanatban törölt meg jobb kezével. Sírt. Nem akarta, hogy lássam. Eljött az a perc, hogy forduljon a kocka. Nekem kell tartanom benne az erőt. Nem adhatja fel… Most nem.

-           Justin – szóltam neki, de nem figyelt oda – Justin! – emeltem fel a hangomat, mire rám nézett, jelezve, hogy mondhatom – Állj meg az út szélén!

-           Nincs arra időnk.

-           Justin! Állj meg az út szélén!  - kiabáltam neki. Most nem lehet makacs, most az lesz, amit én mondok. Nem tudja, mit csinál, annyira el van keseredve. Olyan rossz így látni… Hol van megint az a mosolygós srác, aki pár órával ezelőtt volt? Hol van az a fiú, akit megismertem??

Elkezdett lassítani, majd lassan megállt. Felém fordult, én pedig megfogtam a kezeit. Piros volt a szeme, nem tagadhatta volna le, hogy elgyengült egy pillanatra. De most nem is akarta.

-       Justin – szorítottam meg a kezét – Nem adhatjuk fel! Megtaláljuk azt a szemétládát, aki ezt műveli velünk, és istenemre merem neked fogadni, hogy kicsináljuk. Vagy mi, vagy a rendőrség. Én állok elébe – újra és újra elgyengült, vártam a pillanatot, hogy mikor meri nekem is bevallani gyengeségét. Miért fél megmutatni, hogy gyenge? – Nem fogunk meghalni! Hallod, Justin?? Tudom, hogy ez most hülyén hangzik az én számból, mert nagyjából két hete azon gondolkodtam, hogy jobb lenne nélkülem a világ. Nem keresne úgy se senki, nem hiányoznék senkinek. Lehet. De nélküled mi lenne? Ott van a sok rajongó lányod, szeretnek, én is szeretlek! Ha te most itt feladod, és meghalsz, rajongók milliói fognak öngyilkosságba rohanni. Ezt akarod? Legalább értük küzdj! Vagy értünk.

Előtörtek gyengeségeinek forrásai. Sírt. Megszorította kezeimet, majd közel hajolt, és megölelt. Nem engedett a szorításából. Nem mondott semmit, csak a szuszogását hallottam, és hogy sír. Én is sírni akartam. Minden indokom meg lett volna rá, de ha akkor elkezdek sírni, akkor Justin feladja a küzdelmet. Nem engedhettem.

-       Én, én, én – kezdett bele, de elakadt, nem tudta folytatni. Öleléséből még mindig nem akart engedni. Olyan volt, mintha ez lenne az utolsó ölelése. Ha a rádióban szólt volna valami, az lett volna az utolsó dalunk. Hát nem hátborzongató, és félelmetes? Ilyenkor lepereg az élet a szemed előtt. Félsz – El akarlak vinni tőlem minél messzebbre. Engem akarnak, nem téged. Biztos vagyok benne. Meg kell, hogy óvjalak – suttogta, miután lenyugodott, és abba hagyta a sírást.

-       Veled maradok. MI kellünk neki. Nem csak te. Lehet csak én. Vagy csak Te. Veled maradok. Ne is próbálj lebeszélni róla.

Kibontakoztam karjai közül, arcára tettem a kezemet, megcsókoltam. Arcán láttam egy halvány kis mosolyt. Ennél a mosolynál semmit nem adott több boldogságot ebben a pillanatban. Erőt adott. Bíztatást.

*

A koncerten végre újra mosolyogni láttam. Mintha a rajongói lelket öntöttek volna belé. Nem is a rajongói, talán inkább a hatalmas nagy szívük, és ahogy önzetlenül szeretik és támogatják. Csodálatos dolog a rajongás. Én is rajongtam, rajongok valakiért, de sosem mertem egy-két barátomon kívül elmondani senkinek. Mondtam volna a bátyámnak? Kinevetett volna. Pedig olyan volt, mint egy álom. Találkozni akartam vele, minden álmom arról szólt. De már nem számít. Lemondtam az álmaimról.

Ott ültem a színfalak mögött, és figyeltem egy képernyőkről, hogy Justin hogy adja le a koncertet. Szerettem a hangát, valahogy mindig megnyugtatott. A számaiban pedig volt valami. Mindegyikben volt egy olyan kis plusz, amitől hatásosabbak voltak, mintha bárki más írta volna. Benne volt a szíve. Őszinte volt.

-       Most pedig a One Less Lonely Girl következik! – kiáltotta Justin a színpadról, a rajongók pedig őrjítő sikítozásba kezdtek. Mindenki tudja, hogy ilyenkor Justin kiválaszt egy lányt a közönség közül, és egy szám erejéig az a lány lesz, aki többé nem magányos, mert Justin magának tulajdonítja. Egy csokor virágot ad neki, megpuszilja, és ez a rajongóknak többet ér bármennyi aláírásnál. Ez egy emlék marad. Elfelejthetetlen – Ezúttal szeretném a legkülönlegesebb lányt a színpadra hívni. Azt a lányt, aki elragadta a szívet, és tiszta szívemből szeretem! Leena Brown, gyere a színpadra!

Most tényleg azt mondta, hogy menjek ki a színpadra, vagy csak a fantáziám játszott velem? Komolyan annyira szeret, hogy a rajongók előtt sem meri a szerelmünket letagadni? Komolyan én jelenthetem ennek a srácnak a világot?

Ahogy végig folyt ez az agyamon, már emelt is fel két biztonsági őr, és vittek a színpad bejáratához. Ott leraktak, és jelezték, hogy induljak.

-       Gyere Leena – már láttam Justint, ahogy közeledik, és felém nyújtja a kezét. Kivezetett a színpadra, és leültetett a székre, ami ki volt helyezve ezeknek a különleges lányoknak – Itt az én lányom! – kezembe adta a rózsát, majd adott egy puszit a homlokomra. Minden szem rám szegeződött. Nem éreztem a rajongók utálatát, pedig arra számítottam, hogy lefujjognak, vagy belém kötnek. De nem. Örültek, hogy Justint boldognak látják.

Justin megfogta a jobb kezemet, majd belekezdett a számba édes hangjával…

Újabb rész, remélem, hogy tetszik :) Remélem nem bánjátok, hogy a blog új kinézetet fog kapni, sőt, a szavazás alapján sokatok örülne neki. Sokan megújult külsővel olvashatjátok majd a legújabb részt, remélem tetszeni fog. És ezúttal szeretnék köszönetet mondani az olvasóimnak a 222 kommentért az eddigi 25 rész alatt. Büszke vagyok rátok♥
#Nem sokára jön az újabb rész:)